Nagy sikerrel folytatódott a Generációváltók Klubja

A klubeseményre látogatók kiváló szakmai előadásokat és pódiumbeszélgetést hallgathattak meg kamaránkban.

A rendezvényt Molnár Albert, a győri térség elnöke nyitotta meg, majd Dr. Dinnyés Álmos, a klubesemény moderátora ismertette a tematikát. 

Elsőként, Dr. Konczosné Prof. Dr. Szombathelyi Márta PhD habil, a Széchenyi István Egyetem tanárának előadását kísérhettük figyelemmel. Az előadás keretében a családi vállalkozások kihívásairól készült nemzetközi tanulmány részletes bemutatását, kiértékelését (PwC's NextGen Survey) ismerhettük meg.

A tanulmány bemutatása után Dr. Dinnyés Álmos, tanácsadó, coach és mediátor szakmai előadása a generációváltás során fellépő külső konfliktusok elemzéséről és bemutatásáról szólt vállalatszervezési oldalról, majd Fehér Zsuzsa, coach tartott előadást a konfliktusok felvállalásának módjáról, személyes példákon keresztül.

A három szakmai előadást egy kötetlenebb hangvételű pódiumbeszélgetés követte Dr. Dinnyés Álmos irányításával. Beszélgető partnerei A Bodnár Stúdió képviseletében Bodnárné Fehér Gyöngyi és Bodnár István, az L-Cont Villamossági Kft. képviseletében pedig Balogh Károly és fia, ifjabb Balogh Károly voltak.

Az esemény rendkívül interaktív módon zajlott, ezúton is köszönjük előadóink közreműködését.

Dr. Konczosné Prof. Dr. Szombathelyi Márta prezentációja ITT letölthető. »»»
Dr. Dinnyés Álmos prezentációja ITT letölthető. »»»

A Generációváltó Klub aktivitásunk ősszel folytatódik, minden érdeklődőnknek, résztvevőnknek és előadónknak kellemes nyarat kívánunk!

Fotógalériánk a beszámoló alatt megtekinthető.

Kamarai rendezvények

Hír kategóriák

Témakörök