OpenMakers - ciprusi találkozó

A képen a következők lehetnek: 2 ember, ülő emberek

Az Erasmus+ program keretében megvalósuló, hat partnerországot tömörítő OpenMakers projekt harmadik találkozójára 2019. novemberében, Nicosiában került sor. A kétnapos találkozó alkalmával elsőként a résztvevők rövid összefoglalót tartottak arról, hogy az Olaszországban megvalósult összejövetel óta miként formálódott az összeállításra és megírásra kerülő tananyag. Ezt követően csoportos munka során visszajelzések és módosítási javaslatok születtek a tananyagok egyes fejezeteit illetően, minek mentén elindulva a partnerek közösen csiszolták végleges formájára a a nyílt adat készségek fejlesztését célozó anyagot. Majd a meeting zárásaként az online platform elindításához szükséges utolsó simítások is lefektetésre kerültek.

A felszabadult hangulatban és kreatív atmoszférában zajló ciprusi találkozó után a résztvevők újult energiával tértek haza és vágtak neki a projekt lezáró szakaszának megvalósításához.

2019. november 20.


Kamarai rendezvények

Hír kategóriák

Témakörök