Virtuális üzletember találkozók a koronavírus időszakában

Nem állt le az üzletember találkozók szervezése a koronavírus időszakában sem, csak – ahogy sok minden más is – a virtuális világba költözött egy időre.

Érdekes tapasztalatot is hozott a kényszermegoldás. Korábban sokszor előfordult, hogy a cégvezetők a hosszú utazást igénylő találkozókra sales-es és marketinges kollégáikat delegálták. Most az online térbeli megbeszéléseken mind a cégvezetők, mind kollégáik, vagy akár tolmácsaik is jelen lehetnek úgy, hogy közben nem veszítenek időt az utazással. Természetesen ez a megoldás a kiállítások hangulatát nem pótolja, de az üzleti kapcsolatok kialakítását segíti.

Virtuális találkozók – mik ezek?
Az utóbbi években a hazai és nemzetközi üzletember-találkozókon résztvevők már megismerhették a B2Match felületet, ami most kibővült egy video konferencia alkalmazással is. A program figyelembe veszi a tárgyalófelek közti esetleges időeltolódást.

Milyen technikai háttérre van szükség a részvételhez?
A B2Match felületen rendezett virtuális üzletember találkozókon való részvételhez egy normál számítógépre telepített és megfelelően frissített web böngészőre, egy mikrofonra és egy web kamerára.

Mit kell tennie annak, aki részt kíván venni a virtuális üzletember találkozókon?
Semmi mást, csak mint a normál találkozók esetében:

– Regisztrálni angol nyelven

– Kitölteni a szervezeti, személyes és együttműködési profilt

– Áttekinteni a résztvevők profiljait, és megbeszélést kezdeményezni velük

– „Részt venni”, azaz a szoftver által generált (vagy kiválasztott) időpontban lefolytatni az online tárgyalásokat.

 

Milyen virtuális események lesznek a közeljövőben?

Applied Artificial Intelligence Conference 2020

Alkalmazott Mesterséges Intelligencia Konferencia és Nemzetközi Üzletember Találkozó

Dátum: 2020. május 11.


A lapzárta idejében több mint 600 résztvevővel büszkélkedhet az Osztrák Gazdasági Kamara és az Enterprise Europe Network társszervezésében megrendezésre kerülő esemény. A konferencia és üzletember találkozó célja, hogy a mesterséges intelligenciát a gazdaság szolgálatába állítsa.

Bővebb információ és jelentkezés: https://aaic2020.b2match.io/


Care & Industry together against CORONA

Európai platform a koronavírus legyőzésére

Nyitva: 2020. december 31-ig.

 

Ez a digitális platform december végéig várja az érdeklődő vállalkozásokat, akik a témában online üzleti és együttműködés létrehozását célzó tárgyalásokat bonyolíthatnak le.

A platformra egészségügyi, ipari, kormányzati vagy akadémiai résztvevők regisztrációját várják.

Kapcsolódó témák:

·         Fogyasztási cikkek (megelőzés, diagnosztika, kezelés, rehabilitáció)

·         Diagnosztika (orvosbiológia, orvosi technológia)

·         Sürgősségi ellátás, életmentő felszerelések

·         Kórházi, ápolási és gondozási berendezések

·         Higiéniai, sterilizáló, fertőtlenítő szerek

·         Képalkotó vizsgálatok

·         Információs technológia

·         Kommunikációs technológia

·         Intenzív betegellátás, aneszteziológia, lélegeztetés

·         Labortechnológia

·         Fizikoterápia

·         Szabadidő

·         Intézkedések koronavírus kapcsán, támogatások

·         Egyéb.

Bővebb információ és jelentkezés: https://care-industry-together-against-corona.b2match.io/


Eurostars@Knowledge for Growth 2020

Virtuális B2B dátuma: 2020. május 27.

Személyes találkozók (tervezett) dátuma: 2020. szeptember 9., Ghent, Belgium

 

Az Eurostars élettudományoknak szentelt üzletember találkozójára a tervek szerint 2 alkalommal is sor kerül idén a koronavírus miatt: május 27-én online, szeptember 9-én – a tervek szerint – személyesen is találkozhatnak a vállalkozások és kutatóintézetek képviselői, ekkor már egy konferencia keretében. A kutatás-fejlesztési projekteket támogató pályázati partnerkereső rendezvényt és konferenciát az Enterprise Europe Network és Belgium, Hollandia és Németország állami ügynökségei szervezik.

(Fontos kapcsolódó információ: a Eurostars pályázat következő beadási határideje: 2020. szeptember 3.)

Bővebb információ & jelentkezés a konferenciára és üzletember találkozóra: https://eurostars-knowledgeforgrowth-2020.b2match.io/


BioWin Cooperation Platform COVID-19

Nyitva: 2020. június 30.

 

Vallónia egészségipari klasztere, a BioWin és a vallon kormány létrehozott egy interaktív platformot a konkrét és fontos egészségügyi kezdeményezések összegyűjtésére. Ezen témákat a válság alakulása szerint módosítják és frissítik.
Jelenleg az alábbi témák vannak a fókuszban:

– Új diagnosztikai megközelítések fejlesztése és gyártása
– Adattudomány / Mesterséges intelligencia
– Új kezelések fejlesztése
– Új finanszírozási források
– Maszkok és egyéni védőeszközök gyártása, szállítása és újrahasznosítása a vállalatok számára
– Lélegeztetőgépek fejlesztése és javítása
– Egyéb

Ez a platform június 30-ig tart nyitva, a határidő szükség esetén halasztható.

Bővebb információ és csatlakozás: https://biowin-cooperation-platform-covid-19.b2match.io/


Technology & Business Cooperation Days 2020

A 2020-as Hannover Messe lemondása ellenére is megrendezik a műszaki és üzleti együttműködések létrejöttét célzó „Technology & Business Cooperation Days 2020” eseményt.

Fókuszban:

– Ipar 4.0 és okos gyár megoldások

– Erőforrások és energiahatékony termelési technológiák

– Fenntartható energia és mobilitás

– Mérőeszközök

Bővebb információ és jelentkezés: https://technology-business-cooperation-days-2020.b2match.io/ 


Eseménynaptár

A folyamatosan frissülő nemzetközi eseménynaptár itt érhető el:

https://een.ec.europa.eu/tools/services/EVE/Event/ListEvents?OrgaId=HU00135


Az összeállítást, Császár Gergely - a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara munkatársának anyagából készítettük.

Forrás: pbkik.hu

Külpiaci hírek

Izraeli üzleti ajánlatok

2024-03-25
Izraeli üzleti ajánlatok

Böngésszen az aktuális izraeli üzleti ajánlatok között, vagy jelenítse meg saját ajánlatát izraeli partnerek számára!

Programok és kapcsolatépítési lehetőségek Belgiumban

2024-02-28
Programok és kapcsolatépítési lehetőségek Belgiumban

A Budapesti Belga Nagykövetség kamaránkban tett eredményes látogatása nyomán számos lehetőséget kínáltak fel megyei cégek számára.

Görögországi vásárok és kiállítások 2024

2024-02-13
Görögországi vásárok és kiállítások 2024

Ismerje meg és válasszon érdeklődésének megfelelően Görögország 2024-es kiállítási programjaiból!

Lett kamara exportkatalógusa

2024-01-19
Lett kamara exportkatalógusa

Az LCCI EXPORT CATALOGUE honlapunkról letölthető, lapozzon bele! 

Nemzetközi gazdasági hírek – 2024. január 18.

2024-01-19
Nemzetközi gazdasági hírek – 2024. január 18.

A külkereskedelem szempontjából fontos országok aktuális gazdasági helyzetéről tájékozódhat a nemzetközi hírlevélben.

Nemzetközi gazdasági hírek – 2023. november 9.

2023-11-10
Nemzetközi gazdasági hírek – 2023. november 9.

A külkereskedelem szempontjából fontos országok aktuális gazdasági helyzetéről tájékozódhat a nemzetközi hírlevélben.


Nemzetközi gazdasági hírek – 2023. július 12.

2023-07-12
Nemzetközi gazdasági hírek – 2023. július 12.

A külkereskedelem szempontjából fontos országok aktuális gazdasági helyzetéről tájékozódhat a nemzetközi hírlevélben.

Üzleti rendezvények

Kamarai rendezvények

Hír kategóriák

Témakörök

szechenyi.png