Horváth Pékség

"Amíg Ön alszik, mi kisütjük amirő álmodik."

1997-ben indított pékipari vállalkozás,amelyet folyamatosan fejlesztenek.

 

"A pékségünkben a további vásárlói elégedettség érdekében a minél korszerübb technikával és technológiával igyekszünk készíteni a kézműves termékeinket."

 

 

 

A cég tulajdonosai – Horváth Sándor és felesége – elhatározták, hogy 1997 júliusában öt fővel megnyitják a 180 m2-es egyéni vállalkozásukat „Kerek-perec” pékség néven. Kezdetben a tulajdonosok álma egy családias pékség létrehozása volt.

A vállalkozás kezdeti időszakában egy saját péküzletet alakítottak ki és egy tehergépjárművel szállították a pékárut a környező falvakba és boltokba. Egy éven belül olyan nagymértékben megnövekedett a cég termékei iránti kereslet, hogy a termelést meg kellett többszörözni, hiszen ekkor még nem volt ilyen jellegű tevékenységgel foglalkozó vállalkozás Fertőszentmiklósnak azon a részén, ahol a pékség telephelye jelenleg is található.

Ekkor még a cég fő tevékenységi köre kenyér-, pékáru-, és édesség–kiskereskedelemre terjedt ki.

1998 júliusától Horváth Pékség Kereskedelmi Kft. néven korlátozott felelősségű társasággá alakult a vállalkozás, ekkor már 14 főt foglalkoztatva.

A péküzletet vegyesbolttá bővítették, amely majdnem egész napos nyitvatartási idővel működött.

 

2001 őszétől 2003 tavaszáig a vállalat épületét 600 m2-re bővítették, mivel a pékség már szűknek bizonyult ahhoz, hogy a meglévő piaci igényeket ki tudja szolgálni.

A vállalkozás vezetői technológia szempontból is szükségesnek látták, hogy egy két sütőterű, hagyományos téglaépítésű kemence beruházására is vállalkozzanak, valamint modern gépek beszerzésére (forgókemencék, leveles sodrók, formázógépek, illetve lisztsilók) is pályáztak, amit sikerrel el is nyertek.

A cégvezetők felismerték, hogy a hagyományos ízek egyre inkább fontosak az emberek számára, ezért igyekeztek mindig is a legjobb minőségű termékek előállítására koncentrálni, azonban ehhez már szükség volt a korszerű és a hagyományos termelési mód ötvözésére. A kommunális terek is szűknek bizonyultak, valamint az előírások szigorodása is arra késztette a döntéshozókat, hogy a vállalkozás infrastrukturális adottságait is továbbfejlesszék.

A piaci részesedés növelése érdekében a vállalat 2003 nyarától mozgóárusítási tevékenységbe kezdett. Kezdetben kettő, majd később öt autóval 35 településen kezdték el a pékáruk árusítását. A tevékenység sikerességét mutatja, hogy ez az értékesítési mód nagyban hozzájárult a cég bevételének növekedéséhez és a piaci pozíciójának megtartásához. 2017-ben azonban 3 autóra csökkentették ezt az értékesítési formát, ugyanis a sok multinacionális vállalat, valamint a helyi munkaerőhiány miatt már nem volt nyereséges ennél több autóval kiszolgálni a vevőket.

2019-ben a vegyesboltot péküzletté alakították át, amely elősegítette, hogy a kisvállalkozás a termékeik minőségére tudjon fókiszálni, valamint környzetvédelmi szempontól is fontos csomagolóanyagokat lecserélték papír tasakokra.

Az egyes településekre 2 naponta indul körjárat, amelyek az egymáshoz közel eső települések távolsága, valamint a futásteljesítmény hatékony kihasználásának figyelembevételével lett kialakítva. Napjainkban így 32 település pékáruval történő ellátását biztosítja a kisvállalkozás. Jelenleg három autóval történik a szállítás a hajnali órákban, így mintegy 80 települést látnak el friss termékekkel. Közel 20 féle kenyeret és 80 féle édes és sós pékárut sütnek az üzemben. A vállalkozás jelenleg 38 főt foglalkoztat. A munkahelyteremtés szempontjából jelentős kisvállalat a mára már várossá fejlődött Fertőszentmiklóson.

 

 

Horváth Pékség
9444 Fertőszentmiklós, Mátyás király utca 15. 

Kamarai rendezvények

Hír kategóriák

Témakörök