Kamara a vállalkozásokért tantárgy – 2023.02.28.

A bejegyzés érvényessége lejárt!

Február 28-án céglátogatáson vettek részt a kurzus hallgatói és tantárgyfelelősei.

Rendhagyó óra keretében, a Patent Csoport győri központjába látogattak el a Kamara a vállalkozásokért tantárgy hallgatói és tantárgy felelősei – Dr. Konczosné Prof. Dr. Szombathelyi Márta és Molnár Albert.

A hallgatók számára szervezett céglátogatások célja a vállalkozói élet közvetlen bemutatása és gyakorlati ismeretek bővítése. Ebben köszönjük Bauer László, a Patent cégcsoport vezérigazgató-helyettesének szíves közreműködését.
Bauer László előadása során megismerhettük a cégalakulás körülményeit, cégtörténetet és részletes betekintést nyertünk a vállalkozás jelenlegi működésébe szolgáltatásaik, tevékenységük bemutatásával. Kiemelten beszélt a folyamatos fejlődés fontosságáról, amely a fiatalok bevonásával érhető el, valamint jelenleg zajló fejlesztéseikről.

A több mint 1000 embert foglalkoztató szervezet nagy hangsúlyt fektet a munkatársak fizikai és mentális egészségére és a cégen belüli átlátható működésre. A cégcsoport számára a környezettudatosság mellett a társadalmi felelősségvállalás is nagy jelentőséggel bír.

Bauer László zárógondolatában arra bíztatta a hallgatókat, hogy ötleteik, terveik mellett tartsanak ki és olyan célokat tűzzenek maguk elé, amelyek kellően elhivatottá teszik őket. 

Köszönjük a cégcsoport munkatársainak nyitottságát és a látogatás megvalósítását, a továbbiakban is sok sikert és kiváló eredmények elérését kívánjuk Nekik!

 

 

Kamarai rendezvények

Hír kategóriák

Témakörök