Kamara a vállalkozásokért tantárgy előadás – 2021.03.01.
A hallgatók számos ötletet meríthettek a startup vállalkozáson keresztül a második generációs vállalkozásig.
A Kamara a vállalkozásokért tantárgy hallgatói az óra első részében egy startup vállalkozás előadását hallgatták meg Molnár Ákos és Molnár-Lendvai Alexandra (Perfekt-Doku Kft.) prezentálásával.
A fiatal vállalkozó páros korábban még az egyetem köveit koptatták és a Kamara tantárgy hallgatójaként megismerhették azokat az elvárásokat, amiket egy vállalkozói szellemiséghez tudni érdemes.
Az óra második felében Ferenczi Katalin Mónika, a Ferenczi Fémipari Kft. egyik ügyvezető igazgatója egy rövid kisfilmet vetített vállalkozásuk tevékenységéről, majd a virtuális sétát követően bemutatta azt a néhány hónappal ezelőtt elkezdett üzleti tervnek is beillő projektet, melyet azóta új üzletágként jegyez a vállalkozásuk.
Előadásában számos jó tanáccsal szolgált a hallgatók felé, többek között, hogy az üzleti terv készítésénél milyen szempontokat vegyenek figyelembe.
Molnár Ákos és Molnár-Lendvai Alexandra előadás ITT elérhető.