Kamara a vállalkozásokért tantárgy záró előadás – 2021.05.03.

A félévzáró előadáson a mentorok és a kamara vezetése jelenlétében értékeltük a tavaszi félév eredményeit.

A "Kamara a vállalkozásokért" tartárgy 2021. tavaszi félévének mind a tíz előadása online keretek között valósult meg. A rendhagyó körülmények miatt a céglátogatások sajnos nem valósulhattak meg, illetve néhány cégvezető virtuálisan mutatta be vállalkozásának működését. A szokásostól eltérő előadások megtartása mellett azonban ismét nagy örömmel töltött el bennünket, hogy a hallgatók többsége a félév végéig aktívan látogatta az órákat, igénybe vette a mentorok segítségét és jól teljesítette a követelményeket.

Ismét születtek olyan vállalkozási ötletek és üzleti tervek, amelyek aktuálisan felmerülő igényekre nyújtanak megoldást és valós üzleti körülmények között is megállnák a helyüket.

A szorgalmas munka nagyszerű érdemjegyekben hozta meg a gyümölcsét. A tantárgyat sikeresen teljesítő hallgatók kreditpontokkal és szép érdemjegyekkel gazdagodtak, valamint egyedi kérésekre a kamara által kiállított kamarai ismeretek és az etikus vállalkozói hozzáállás elsajátítására emlékeztető, névre szóló oklevélben is részesültek.

A "Best of" értékelésben részesülő csapatok prezentációiból pár képkocka erejéig  újra felelevenítettük, a féléves program megvalósulásából a tanulságot levontuk.

Gratulálunk az eredményekhez!

Reméljük, hogy emlékezetes marad a közös munka és a hallgatók hasznára válik a megszerzett tudás, akár vállalkozóként, akár munkavállalóként helyezkednek el a munka világában.

A kamara, a tantárgy mentorai, előadói és felelősei ezúton is sok sikert kívánnak a hallgatóknak a jövőbeli szakmai tevékenységükhöz és céljaik megvalósításához!

Bízunk a jövőbeli együttműködésben!


A tantárgy egyetemi felelőse: Dr. Konczosné Prof. Dr. Szombathelyi Márta, a Széchenyi István Egyetem Vezetéstudományi és Szervezeti Kommunikáció Tanszékének egyetemi tanára

A tantárgy kamarai felelőse és mentora: Molnár Albert a Győri Térség elnöke

Mentoraink és előadóink:

Ferenczi Katalin Mónika – Ferenczi Fémipari Kft.

Gál Renáta – Marketing Empire Kft.

Görcs Annamária, Csonka Szabolcs – Gimex Hidraulika Kft.

Horváth Szabolcs – Professio Klaszter

Miklósy Lajos – Ipartechnika Menedzser Kft.

Molnár Ákos, Lendvai Alexandra – Perfekt-Doku Kft.

Molnár Imre – Pannónia Könyvvizsgáló Kft.

Sarkadi-Nagy Balázs – Engineerinstruments Kft.

Szabó László – OTP Bank Nyrt.

Köszönjük szíves közreműködésüket és támogatásukat, mellyel hozzájárultak a tantárgy program megvalósításához!

 

Kamarai rendezvények

Hír kategóriák

Témakörök