Összefogás, együttműködés a Kapcsolatépítő Nyílt Napon

A bejegyzés érvényessége lejárt!

Kamaránk a BNI megyei szervezetével együttműködésben sikeres üzleti kapcsolatépítést támogató nyílt napot szervezett. 

A nyílt nap keretében a résztvevők a kamarai szolgáltatásokon és klubokon keresztül megismerhették az elérhető kapcsolati potenciált, információszerzési- és üzleti lehetőségeket.
Az eseménnyel azt a célt tűztük ki magunk elé, hogy összefogásban mutassuk meg a vállalkozásvezetőknek, milyen eszközeik vannak az általuk képviselt cégek hosszútávú, stabil működésének fenntartásához egy változó gazdasági környezetben.
A megjelenő vállalkozásvezetőknek lehetőséget biztosítottunk a bemutatkozásra, a vállalkozás által képviselt szolgáltatások és termékek megismertetésére és hatékony kapcsolatépítésre.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara és a BNI szervezésében 2022. augusztus 11-én megvalósított Kapcsolatépítő Nyílt Nap keretében az érdeklődők a két szervezet szolgáltatásait, szakmai lehetőségeit és működési keretrendszerét ismerhették meg, ahol transzparenssé váltak a kamara azon lehetőségei, melyek kapcsolat- és közössépítési, illetve információszerzési potenciált jelenthetnek a vállalkozásoknak.

 
Fenti esemény is bizonyította, hogy a mai változó gazdasági környezetben mekkora szerepe van az összefogásnak és az együttműködések kialakításának, hiszen egy jó kapcsolatrendszer jelenti a vállalkozás működésének motorját!
 
A Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara a jövőben is lehetőséget biztosít a
 
- kapcsolatépítésre a gazdaság meghatározó szereplőivel
- információszerzésre
- közös problémamegoldásra azonos nyelvet beszélő vállalkozásokkal egy bizalomépítő közösségben.
 
Találkozzunk a kamarában, forduljon hozzánk bizalommal az alábbi elérhetőségeken!

Kamarai rendezvények

Hír kategóriák

Témakörök