Partnerlátogatás a Bárkovics Kft.-nél


Kamaránk Ipari Tagozata és Fertő-Rábaközi Térsége tett látogatást a Bárkovics Kft.-nél.

A Csorna és Kapuvár között fekvő Szárföld ad otthont a fémiparral foglalkozó Bárkovics Kft.-nek. A vállalkozást Bárkovics János 1998-ban alapította. Akkor négy alkalmazottal indultak és jelenleg 20 munkatársat foglalkoztatnak. Az alapító 2021-ben bekövetkezett halála után lánya, Bárkovics Beáta került a cég élére. Új, fiatalos kezek vették át a rendezett környezetben működő üzem és a valóban emberi értékre alapozott vállalkozás vezetését. Bárkovics Gergő ügyvezető-helyettes és Herceg Dániel üzemvezető büszkék arra, hogy legtöbb kollégájuk már több mint 10 éve a vállalkozás munkatársai.

Legnagyobb megrendelőik a járműipar és a műszertechnika beszállító és gyártó cégei. Ezek közül kiemelkedik a BPW-Hungária Kft., amely számára szigorú pontossági előírások mellett sorozatban gyártanak tengelycsonkokat, rugópárnákat és tartókat, termékenként többféle kivitelben. A cég partnerkapcsolatai az országhatáron túlra is átnyúlnak. Referenciái között szerepel németországi beszállítókon keresztül a Mercedes-Benz, az AUDI és a VW is,  illetve másfél évtizedes együttműködés köti ausztriai partneréhez, akinek egyedi és kis sorozatban gyártott alkatrészeket egyaránt szállít. A Bárkovics Kft. csapata sokszor szűkre szabott (2-3 µm) tűréssel rendelkező alkatrészek gyártására is fel van készülve. A nagypontosságú megmunkáló és mérő gépek, a klimatizált gyártási környezet és a tapasztalt szakemberek biztosítják, hogy megfeleljenek ezen elvárásoknak, és versenyképesek maradjanak akár nemzetközi szinten is.
Bárkovics Gergő ügyvezető-helyettes elmondta, hogy nagybátyja, Bárkovics János nyomdokait szeretnék követni, aki folyamatosan fejlesztette az üzem gépparkját és igyekezett felkészült munkatársakkal körül venni magát, hogy a rendkívül magas minőségi elvárásoknak is meg tudjanak felelni.

Alkalmazott technológiák:

  • Marás (12 db CNC vezérlésű 3 és 5 tengelyes megmunkáló központ)
  • Köszörülés (átmérő-, furat-, helyzet- és síkköszörűgépek)
  • Szikraforgácsolás (huzalos és tömbös egyaránt)
  • Esztergálás (6 db CNC vezérlésű esztergagép)

A július 12-i látogatás alkalmával kamaránkat Pénzes László az Ipari Tagozat elnöke, Bécsi Zoltán a tagozat Gépipari Szakmai Osztályának elnöke, Tóthné Szabó Beatrix a tagozat titkára és Erdős Vilmos a térség irodavezetője képviselte. A kamarai küldöttséget Bárkovics Gergő ügyvezető-helyettes és Herceg Dániel üzemvezető fogadta.

Kamarai rendezvények

Hír kategóriák

Témakörök