Széchenyi Kártya újraindítási program

Az Újraindítási Program fő célja, hogy kiemelten támogassa a hazai vállalkozások fejlesztési, beruházási céljainak megvalósítását.


2021 júliusától bevezetésre kerül a Széchenyi Kártya Újraindítási Program, amelynek konstrukciói kifejezetten a magyar gazdaság újraindítását és élénkítését segítik azáltal, hogy a kkv szektor részére– a kiemelt mértékű állami támogatásnak köszönhetően – továbbra is rendkívül kedvező kamatszint és egyéb feltételek mellett kínálnak kedvező finanszírozási lehetőségeket. Az Újraindítási Program fő célja, hogy kiemelten támogassa a hazai vállalkozások fejlesztési, beruházási céljainak megvalósítását, illetve segítse a kis-és középvállalkozói szektor likviditási forráshoz való hozzáférését pandémiás időszakból való kilábalás fázisában.

A Széchenyi Kártya Program új hitelkonstrukciói minden eddiginél kedvezőbb kondíciókkal, rendkívül alacsony, a teljes futamidő alatt fix kamaton érhetőek majd el a vállalkozások számára. Az alábbi új konstrukciók várhatóan 2021. július 1-jétől igényelhetőek a Széchenyi Kártya Program eddigi hiteleihez hasonlóan a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége, a területi kereskedelmi és iparkamarák, és a KAVOSZ Zrt. teljes országos lefedettséget biztosító regisztráló irodáiban.

2021. szeptember 1-től az újonnan bevezetésre kerülő Széchenyi Lízingkonstrukció és a Széchenyi Önerő Kiegészítő Hitel is elérhető lesz az Újraindítási Program keretein belül.

Az új konstrukciókhoz tartozó részletes információk hamarosan elérhetőek lesznek honlapunkon.

Kamarai rendezvények

Hír kategóriák

Témakörök