Mosonmagyaróvári Térség

A legfontosabb a vállalkozások összehozása, összekapcsolása, rá kell világítanunk és rá kell ébrednünk a térség gazdasági lehetőségeire.

GYMSMKIK Mosonmagyaróvári Térség

Meg kell ismernünk egymást, sokszor nem is vagyunk tisztában azzal, hogy milyen jelentős vállalkozások vannak közöttünk!

Szeretnék olyan előadásokat, tréningeket szervezni, amelyek a vállalkozói készségek erősítését segítik. A tudatos vállalkozóknak meg kell ismerniük ezeket a készségeket, és szeretnék olyan programokat meghirdetni, olyan előadókat hívni, amik megszólítják a helyi vállalkozókat. Egy-egy ilyen program nemcsak arról szól, hogy tanuljunk az előadótól, hanem beszélgessünk egymással, tanuljunk egymástól is.

A szakképzés továbbra is fontos téma: a szakképzési rendszer teljesen új alapokra helyeződik, ezzel már a közeljövőben is lesznek konkrét feladataink.

A térség idegenforgalmának fejlesztését kiemelten kezelem. Az idegenforgalmi árbevétel kis részt képvisel a térség gazdaságában, de meggyőződésem, hogy fontos közös, és kamarai érdek ennek az ágazatnak a fejlesztése. Azt tapasztalom, hogy sokszor még az itt élők, az idegenforgalomban érintett cégek sem ismerik igazán a turizmusban rejlő lehetőségeket. Tudatosítani kell magunkban is a helyi értékeket, hogy a vállalkozások is akár egymásra építkezve és ajánlva tudják egymást erősíteni! 

A térségben rengeteg egyéni vállalkozás, mikro- és kisvállalkozás működik. Fontos ezeknek az egészen kicsi vállalkozásoknak a felkarolása, mert bár egyedileg nem, de tömegében nézve már jelentősen hozzájárulnak a gazdasághoz, a GDP-hez.

A kamara azért van, hogy a vállalkozói érdekeket közvetítse a megfelelő fórumokon, szakmai programokkal és konkrét szolgáltatásokkal segítse a vállalkozásokat. Ehhez az is nagyon fontos, hogy a vállalkozások is keressék a kamarát! Nagyon sok segítség itt van a kamaránál, csak kérdezni és érni kell. A kamara honlapján és a mosonmagyaróvári irodában is tájékozódhatnak az érdeklődők, akár Széchenyi hitelkonstrukciókról, pályázati lehetőségekről, vagy jogi tanácsadásról legyen szó.

Csalló Gábor
Mosonmagyaróvári Térség elnöke

Kapcsolat:

Kiczenkó Mária  »»»
Térségi titkár, irodavezető
+36 20 343-5902
+36 96 579-211
kiczenko.maria##kukac##gymsmkik.hu

Kamarai rendezvények

Hír kategóriák

Témakörök

szechenyi.png