Ülésezett az MKIK Fenntarthatósági és Környezetvédelmi Kollégiuma

A bejegyzés érvényessége lejárt!

Az MKIK Fenntarthatósági és Környezetvédelmi Kollégiuma 2020. december 18-án tartotta együttes ülését, online formában.

 MKIK Fenntarthatósági

Az ülést dr. Vereczkey Zoltán, a Fenntarthatósági és Környezetvédelmi Kollégium elnöke nyitotta meg.

Az elnök elmondta, hogy a kollégiumi rendszer a kamarában azzal a céllal jött létre, hogy az Elnökség szakmai munkáját szakértői véleményekkel és anyagokkal támogassa. Mivel a mindenkori kormány javaslatokkal való segítése alapvető feladata a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarának, így nagy szükség van az adott területek szakértőinek bevonására.

Ezt követően dr. habil. Boros Anita, az Innovációs és Technológiai Minisztérium építésgazdaságért, infrastrukturális környezetért és fenntarthatóságért felelős államtitkára ismertette a környezetvédelmi és fenntarthatósági feladatok összességét, illetve az aktuális munkafolyamatokat, amelyben a Kamarai Kollégium segítségét is kérte. Ilyen aktuális feladat például az illegális hulladéklerakási tevékenység visszaszorítása, melynek főleg az iparági visszaszorítás tekintetében kérte a kollégiumi tagok javaslatait. Elmondta, hogy a munkájukban a vállalati szereplők véleménye is sokat számít. Valamint kiemelte, hogy energiagazdasági kérdések is vannak, melyben nyitottak a kollégium és a vállalkozások javaslataira.

KEHOP-3.1.5 „Szemléletformálás a hulladékgazdálkodás és a körforgásos gazdaság területén” részletei az alábbi dokumentumokban megtekinthetőek:
Minden információ a támogatásról, a felhívásról
A támogatás, a pályázat kritériumai
Felhívás összegzése

 

 

További információért kérjük, keresse az Ipari Tagozat titkárát.
Elérhetőségei:
E-mail cím: iparitagozat##kukac##gymskik.hu
Telefonszám: +36 96 520-244

Kamarai rendezvények

Hír kategóriák

Témakörök

szechenyi.png