1,5 millió forint értékben adhattunk támogatást 12 diáknak
Az "Angyalok a belvárosban" jótékonysági program keretében 12 rászoruló, szakmát tanuló diák részesült támogatásban. Adományátadás kamaránkban.
Negyedik alkalommal szervezte meg a kamaránk által életre hívott Győri Bevásárló Utcák Alapítvány az „Angyalok a belvárosban” jótékonysági akciót. A cél rászoruló, szakmát tanuló diákok támogatása.
Az ünnepi időszakban megszervezett gyűjtéshez idén is számos, a jótékonykodás mellett elkötelezett belvárosi üzlet csatlakozott: gyűjtő „perselyeket” helyeztek ki, ezekbe tehették a vásárlók adományaikat. Az így összegyűlt összeghez jelentős támogatást tettek hozzá az „Angyalok a belvárosban” nagylelkű támogatói. Az OTP Bank, a Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, a Patent Csoport és a Carlo Benetti áldozatvállalásának köszönhetően a pandémia ellenére is szép összeggel segíthetett az alapítvány.
5 iskola 12 nehéz sorsú diákja kapott támogatást, a támogatói okleveleket az iskolák, illetve azok alapítványainak képviselői kamaránkban vették át 2021. január 15-én. Köszönjük a Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara tagozataihoz tartozó önkéntes vállalkozásoknak a támogatást, és a kampányhoz csatlakozó belvárosi üzletek vásárlóinak is a jótékony forintokat.
A hozzájárulásoknak köszönhetően közel 1,5 millió forint értékben adhatott át támogatást 12 diáknak az „Angyalok a belvárosban” 2020-as kampánya keretében az alapítvány.
Az idei évben – a digitális oktatás miatt – a tanuláshoz elengedhetetlen eszközökre helyezte a hangsúlyt az alapítvány: több diák laptopot, internet-hozzáférést kapott. Végzős diákokat ballagási öltönyhöz, kosztümhöz segítette a szervezet, mások számológépet kaptak, amely nélkülözhetetlen a sikeres érettségihez. Van olyan diák, aki anyagi támogatásban részesült, másnak a lakhatásához járult hozzá idén az alapítvány, egy tanuló pedig a pályakezdéshez szükséges eszközöket, szerszámokat kapta meg.
A jótékonysági kezdeményezés egyik fő támogatója, a Patent Csoport különfelajánlásának köszönhetően pedig egy ösztöndíjat is átadtak: a Győri Szakképzési Centrum Kossuth Lajos Technikum és Kollégium villanyszerelő tanulót egy éven át havi 25 ezer forinttal támogat a Patent Csoport, amennyiben tartja jó tanulmányi átlagát. A Patent Csoport egy laptopot is adományozott, egy másik, szintén Kossuthos diáknak.
Az adományok átadásakor elhangzott: külön öröm, hogy a kezdeményezés támogatói, az akcióhoz csatlakozó üzletek, vállalkozók 2020-ban is elkötelezték magukat a társadalmi felelősségvállalás mellett, s támogatást nyújtottak, miközben ők maguk sincsenek könnyű helyzetben.
A következő intézmények tanulóit támogatta az alapítvány a 2020-as adománygyűjtéssel:
Győri SZC Baross Gábor Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikum
- Egy 10. évfolyamos, rossz anyagi körülmények között élő tanuló anyagi támogatást kapott.
Győri SZC Pattantyús-Ábrahám Géza Technikum
- Egy 11. évfolyamos villanyszerelő tanuló ballagási öltönyt kért és kapott, a Carlo Benetti felajánlásának köszönhetően az alkalomhoz illően búcsúzhat iskolájától.
- Egy 12. évfolyamos fiú digitális tanulását, majd későbbi továbbtanulását laptoppal segítette az alapítvány.
Győri SZC Pálffy Miklós Kereskedelmi és Logisztikai Technikum
- Két 12. osztályos, végzős diák részesült támogatásban. Egy fiú ballagási öltönyét, továbbá egy lány ballagási kosztümét és blúzát állta az alapítvány. Ezen kívül mindkét diák kapott egy-egy tudományos számológépet, amely a sikeres érettségiben és a továbbtanulásban lesz segítségükre.
- Egy 12. osztályos diák tanulmányait anyagi hozzájárulással segítette az alapítvány.
Győri SZC Kossuth Lajos Technikum és Kollégium
- Egy 10. évfolyamos villanyszerelő tanuló megkapta az alapítványtól a szakmájához szükséges eszközöket. A saját kezdő „szett” segítheti majd az elhelyezkedését. Emellett ösztöndíjban részesül a Patent Csoportnak köszönhetően: amennyiben tartja tanulmányi átlagát, egy éven át havi 25 ezer forint ösztöndíjjal könnyíti meg életét a Patent Csoport.
- Egy 10. évfolyamos fodrász tanuló részére laptopot vásárolt a Patent Csoport. Ez most, a digitális oktatás idején óriási segítséget ad a tanuláshoz a fiatalnak, de később, a továbbtanulásban is segíti majd.
Győri SZC Lukács Sándor Járműipari és Gépészeti Technikum és Kollégium
- Egy 9. osztályos központi fűtés-és gázhálózat-rendszerszerelő tanuló mindennapjait mobilinternet-hozzáférés biztosításával tudtuk megkönnyíteni.
- Egy 9. osztályos gépésztechnikus tanulónak a kollégiumi lakhatását és étkezését finanszírozzuk.
- Két 10. osztályos autóelektronikai műszerész tanulót is támogattunk. Az egyik étkezéséhez, ruházkodásához járultunk hozzá, a másik diák egy laptopot kapott.
Köszönjük, hogy együtt szebbé tehettük 12 tehetséges tanuló mindennapjait!
Az adományátadáson készült fotók galériánkban megtekinthető!
Az eseményről készült tudósítást tekintse meg ITT!