A közúti fuvarozás jövője lehet a Győrben fejlesztett szoftver

Olyan szoftver készült, amely a megrendeléseket, a flotta állapotát és a sofőrök pihenőidejét is figyelembe véve, a lehető legoptimálisabban tervezi meg a fuvarokat.

Befejeződött a Nexogen Kft., a Waberer’s International Nyrt. és a győri Széchenyi István Egyetem közös projektje, az Externlogisztika üzleti folyamatainak fenntarthatóságot figyelembe vevő holisztikus optimalizálása című fejlesztés. A projekt célja egy olyan döntéselőkészítő szoftver megalkotása volt, melynek segítségével a közúti fuvarozás folyamatai költség- és energiatakarékosabbá válhatnak. A projekt a Széchenyi 2020 program keretében valósult meg, 1,058 milliárd forint európai uniós, vissza nem térítendő támogatás segítségével.
A fejlesztés legfontosabb célkitűzése a hatékonyság növelése, azaz az üresfutás és a várakozási idő minimalizálása volt. A korábbi fuvartervezési folyamatok lassúnak bizonyultak, emberi erővel nem lehetett az összes variációt áttekinteni. A forradalmi szoftver ugyanakkor képes megtalálni az optimumot, figyelembe véve nemcsak a megrendeléseket, hanem a teljes flotta állapotát, valamint a sofőrök pihenőidejét is úgy, hogy a teljes tervezési idő összesen két-három perc. A Waberer’s járművei közel 500 millió kilométert tettek meg 2017-ben, így akár néhány százalékos változás is eurómilliókban, illetve szén-dioxid-tonnákban mérhető megtakarítást okoz.
A projekt előzménye a Nexogen által megalkotott WIRE tervezőalgoritmus, melynek éles teszteléséhez a környezetet a Waberer’s biztosította. Az együttműködés sikerét jelzi, hogy a 25. MENTA konferencián az Év informatikai projektjének adományozott Gyurós-díjat a két cég közös projektje nyerte.
A projekt Győrben, a Széchenyi István Egyetem kampuszán valósult meg. A tagok közötti munkamegosztás követte legfőbb tevékenységüket; a Nexogen Kft. informatikai fejlesztő cég, így fejlesztői, főleg algoritmizációs és implementációs munkákat végeztek, a Waberer’s fuvarozói szakmai tapasztalatával ellenőrizte az elért eredményeket, a Széchenyi István Egyetem pedig tudományos oldalról, kutatással és verifikációs munkával támogatta a fejlesztést. A projekt a Széchenyi 2020 program keretében valósult meg, a GINOP-2.2.1 felhívásban (azonosítószáma: GINOP-2.2.1-15-2017-00078).

A projektről bővebb információt a https://www.nexogen.com/download oldalon olvashatnak.

Kamarai rendezvények

Hír kategóriák

Témakörök

szechenyi.png