A tablóverseny nyerteseit köszöntöttük

Az V. Győr-Belvárosi Tablóverseny nyertesének, a Baksa gimnázium 12.K osztályának kamaránkban adtuk át a legtöbb like-ért játó jutalmat.

 

A kamaránk által létrehozott Győri Bevásárló Utcák Alapítvány ötödik alkalommal hirdette meg a végzős osztályok számára a tablóversenyt. 17 iskola 28 osztálya nevezett a megmérettetésre, a tablókat a több mint 1 hónapon át tartó szavazatgyűjtés során mintegy 165 ezren tekintették meg. A legtöbb like-ot a közösségi felületen a Győri Szakképzési Centrum Baksa Kálmán Két Tanítási Nyelvű Gimnázium 12.K osztályának tablója kapta, összesen 1077 szavazat érkezett erre. 

A nyerteseknek járó okleveleket és a LAMAREDA étterembe szóló bankettvacsora utalványt kamaránkban adtuk át. Az eredményhirdetésen Dr. Dézsi Csaba András, Győr polgármestere és Pintér-Péntek Imre kamaraelnök személyesen is köszöntötte a végzős fiatalokat. 

„A tablóverseny önmagában nem egy új dolog, hiszen már gyerekkoromban is folyt egyfajta megmérettetés, igaz, nem ilyen szervezett formában. Örülök, hogy a Győri Bevásárló Utcák Alapítvány kézbe vette a szervezését, rendezését, lebonyolítását és ezt köszönöm nekik” – beszélt a tablók jelentőségéről a polgármester. 

"Változik a világ, de úgy tűnik ebben a változó világban a tablókészítés megállja a helyét és ennek a hagyománynak a megtartásában mi is szövetségesek vagyunk, hiszen a belvárosi üzleteink kirakatával és egy jól működő alapítvánnyal is hozzájárulunk a versenyhez” – emelte ki kamaránk elnöke. 

A nyertes osztályt két diák, Losonczi Márta és Orsós Botond képviselte, s elkísérte őket az eredményhirdetésre osztályfőnökük, Kovács Kálmán és a gimnázium igazgatója, Bejcziné Mosolits Erika is. Orsós Botond a tablón ábrázolt motívumokról mesélt: "Tablónk tervezésekor fontosnak tartottuk, hogy megemlítsük az öt évünk legfontosabb eseményeit, így az osztálykirándulásaink emléke mellett, a diákdiri választásunk témája és egy-egy olyan mozzanat is megjelenik a felületen, mely meghatározta a középiskolai éveinket". 

A legtöbb like-ot gyűjtő osztálynak Obertolné Horváth Tímea, a Győri Bevásárló Utcák Alapítvány elnöke adta át az oklevelet és a LAMAREDA étterembe szóló utalványt. Elmondta: évről évre egyre népszerűbb a tablóverseny, amelyet a tervek szerint jövőre is meghirdetnek. 

Az eredményhirdetésen részt vett a Győri Szakképzési Centrum kancellárja, Gede Eszter és főigazgatója, Hartyándiné Frey Aranka is.

Az eseményen készült fotókat galériánkban megtekinthetik. 


Kamarai rendezvények

Hír kategóriák

Témakörök