Bokrétaünnep a Széchenyi-egyetem zalaegerszegi fejlesztéseinél

A győri egyetem 4 milliárd forint EU-s támogatásból fejleszti zalaegerszegi tudományos és innovációs parkját. Az inkubációs és a szállásépület júniusra lehet kész.

A győri Széchenyi István Egyetem folyamatosan erősíti jelenlétét a ZalaZONE parkban, Közép-Európa legkorszerűbb járműipari tesztpályája mellett. Ennek újabb fontos állomása, hogy megtartották a tudományos és innovációs park két épületének bokrétaünnepségét. A beruházás révén tovább javul az intézmény innováció terén elfoglalt pozíciója.
A Széchenyi István Egyetem célja, hogy nemzetközi színvonalú oktatási-kutatási környezet megteremtésével járuljon hozzá a térség versenyképességének erősítéséhez. Ezt szolgálja többek között, hogy az intézmény 4 milliárd forint EU-s támogatásból megvalósítja zalaegerszegi tudományos és innovációs parkja fejlesztését. Ennek része egy inkubációs és egy szállásépület megépítése is. A júniusban elkészülő létesítmények bokrétaünnepét pénteken tartották a ZalaZONE parkban, Közép-Európa legkorszerűbb járműipari tesztpályája mellett.
Az inkubációs épületben kutatások, fejlesztések és tesztelések számára lesznek helyiségek, de oktatási célú laboratóriumot és közösségi helyiséget, irodákat is kialakítanak benne. Mindez teret nyit induló vállalkozásoknak, újszerű vállalkozási ötletek megvalósításának, hallgatók és cégek együttműködésének. Lehetővé teszi a hallgatók gyakorlati készségeinek erősítését, bizonyos folyamatok üzletszerű környezetben történő gyakorlását is. A másik – 11 szobát és két apartmant magában foglaló – épületben elhelyezést kaphatnak majd a győri egyetem zalaegerszegi kutatóközpontjában dolgozó munkatársak, a vendégkutatók, de akár a hallgató csapatok tagjai és a hallgatói gyakornoki program résztvevői is.
A bokrétaünnepségen dr. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter úgy fogalmazott: Magyarországon még nincs igazi tudományos és innovációs park, de ennek a modellje működik, s a Széchenyi István Egyetem az elsők között értette meg létjogosultságát, és kezdte el építeni zalaegerszegi kutatás-fejlesztési bázisát. Hozzátette: a győri intézmény az innováció terén jelentős pozíciót foglalt el, ennek köszönhető a két zalaegerszegi épület megvalósítása, de egy harmadik építése is még az idén elkezdődik és be is fejeződik.
A miniszter emlékeztetett rá, hogy a magyar kormány 2010-ben a gazdaság megerősítését tűzte ki céljául, ennek jó példája, hogy az elmúlt két évben nem csökkent, hanem nőtt Magyarországon a beruházási kedv. Hangsúlyozta: a gazdaságfejlesztés jelentős eleme a szakképzés és a felsőoktatás erősítése, az államiból alapítványi fenntartásba került 21 egyetem modellváltásának is ez volt a célja. Ezen egyetemek költségvetése a tavalyihoz képest az idei évre két és félszeresére növekedett, és 2700 milliárd forintos felsőoktatási fejlesztési program indult el.
Dr. Filep Bálint, a Széchenyi István Egyetem elnöke beszédében felidézte, hogy az intézményt alapítása óta a folytonos jobbítás szándéka, a változás és az útkeresés jellemezte. „A magyar felsőoktatás a 21. század kezdetétől új kihívásokkal nézett szembe. Egyetemünk ebbe a korszakba a realitások és a változások iránti fogékonysággal, útkeresési rutinnal lépett be. Ennek tudható be, hogy kezdeményezőként csatlakoztunk a felsőoktatás megújulási folyamatához. Ez a program számunkra valós lehetőséget jelent, hogy az igazi autonómia előnyeit kihasználva rugalmasan, jobban, nagyobb felelősséggel segítsük hazánk társadalmi-gazdasági fejlődését, és tudományos-innovációs potenciálunkra építve alkotó résztvevői legyünk annak” – hangoztatta. Megjegyezte: a zalaegerszegi fejlesztéssel céljuk az egyetemi szféra, a gazdasági szereplők és az akadémiai világ intézményei közötti szoros együttműködés kialakítása. „A már itt működő és jövőben beköltöző vállalkozásokkal partnerségben, Járműipari Kutatóközpontunk tudásbázisára is építve megfogalmazhatjuk azokat a kutatás-fejlesztési célokat, amelyek meghatározzák a járműipar és mobilitás jövőjét. Abban a meggyőződésben végezzük zalaegerszegi beruházási programunkat, hogy olyan innovatív kis- és remélhetőleg nagyobb vállalkozások alapjait rakjuk le, amelyek sikeres működésére majd büszkék lehetünk” – mondta.
Vigh László zalaegerszegi országgyűlési képviselő azt mondta: az egyetemi kutatóbázis helyszíne, a 250 hektáros ZalaZONE-hoz kapcsolódó mintegy 200 hektáros terület kevés lesz a további fejlesztésekhez. A tesztpálya ugyanis a „járműipar Szilícium-völgye”, ami mágnesként vonzza az autóipar minden területéről a beruházásokat.
Balaicz Zoltán zalaegerszegi polgármester
közölte: a tesztpálya révén gazdasági ökoszisztéma kezd kialakulni a városban, ahol együtt van a termelés, az oktatás és a kutatás-fejlesztés. Ehhez a város a szolgáltatási és infrastrukturális háttér biztosításával járul hozzá.

 

A nyitóképen a bokrétaünnepség résztvevői az inkubációs épület előtt. Fotó: Májer Csaba József
Forrás: Széchenyi István Egyetem 

Kamarai rendezvények

Hír kategóriák

Témakörök

szechenyi.png