Ciklusnyitó küldöttgyűlést tartottunk
A szeptemberi küldöttgyűlés fő témája az elnökség következő négy évre szóló stratégiája volt.
Ciklusnyitó küldöttgyűlést tartott a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara szeptember 25-én, a szervezet győri székházában. Az eseményen Szarka László, az MBH Bank középvállalati üzleti hálózatirányítás vezetője tartott bevezető előadást, majd a küldöttek – egyebek mellett – döntöttek az elnökség következő négy évre szóló startégiájának elfogadásáról.
Szarka László, az MBH Bank középvállalati üzleti hálózatirányítás vezetője a vállalati hitelezés trendjeiről tartott bevezető előadást a küldöttgyűlésen. Mint elmondta, a gazdasági idei teljesítménye gyengébb a vártnál, de a belső fogyasztás növekedésétől és az elmaradt beruházások megvalósításától a GDP érzékelhető növekedését várják 2025-ben. A szakember szerint a vállalkozói hitelek iránti igényt elsősorban nem a kamatláb, inkább a nemzetközi környezet befolyásolja, ennek kedvező megváltozása hozhat újabb fellendülést ezen a területen. Kiemelte: az MBH Bank gyümölcsöző kapcsolatot alakított ki a kamarával, ezt a jövőben megtartani és erősíteni szeretnék.
A pénzügyi szakember előadását követően Pintér-Péntek Imre, a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke köszöntötte a küldötteket, majd ismertette a májusban megválasztott elnökség következő négy évre szóló stratégiai programját. Bevezetőjében elmondta: a vármegyében meghatározó szerepet játszó autóipar láthatóan recesszióban van, a kormányzati támogatások az ország más térségeire koncentrálódnak, így most igazán nagy szükség van a vállalkozások összekapaszkodására, a Széchenyi István Egyetemmel és az önkormányzatokkal való együttműködésre. Az új elnökség a jelenlegei helyzethez igazította a 2024-2028 közötti időszakra vonatkozó stratégiai terveit. Kiemelt cél a kamara ismertségének növelése mind a vállalkozók, mind a közvélemény körében. Erősödjön láthatósága és hitelessége, a szervezet széles szolgáltatási palettája pedig az érdemi vállalkozói igényeket szolgálja ki. Az alulról építkező kamara koncepciójának továbbvitelével kívánják kiterjeszteni a mikroközösségi modellek rendszerét, akár országos szintre is. Ugyancsak kiemelt feladatként határozták meg a kommunikációs stratégia megújítását.
Pintér-Péntek Imre előadásában kiemelte: az elnökség a kitűzött célok megvalósításához szükséges estközöket is számba vette. Ezek között az egyik legfontosabbnak a közösségépítő tevékenység folytatását tartják. A vármegyei iparkamarában jelenleg a szakmai tagozatokhoz és térségekhez kapcsolódóan mintegy nyolcvan klub, munkacsoport működik. Ezekre vonatkozóan olyan belső szabályrendszer kidolgozását javasolják, amely növeli munkájuk hatékonyságát és keretet ad a jelenlegi és a jövőben szerveződő aktivitásoknak. A kiemelt rendezvények portfóliójának kialakítása segíthet a kamara presztízsének további emelésében. Ebben a ciklusban is kiemelt figyelmet fordítanak az érdekérvényesítési és érdekképviseleti tevékenységre, ahogyan folytatni szeretnék azt a projektekre, egy-egy kiemelt területre és feladatra koncentráló munkát is, amely a különböző munkacsoportokban zajlott. A szervezet szolgáltatási rendszerének magas színvonalú működtetését, a tagság megtartását és a toborzást segítő személyes kapcsolattartást, a taglátogatások gyakorlatának fenntartását és a kommunikációs üzenetek hatékony eljuttatásának követelményét ugyancsak tartalmazzák a négyéves ciklusra vonatkozó elképzelések.
A bemutatott stratégiát a küldöttek ellenszavazat és tartózkodás nélkül fogadták el. Jóváhagyták azt a javaslatot is, mely szerint az elnökség felhatalmazást kap arra, hogy tárgyaljon a gazdasági régióhoz tartozó Vas és Zala vármegyei kamarákkal az országos kamarai szervezet elnökségébe, bizottságaiba delegálandó tisztségviselőkről, s az eredményről tájékoztatja a küldötteket.
A Győr Plusz Média küldöttgyűlésről szóló tudósítása ITT elérhető »»»
Az eseményen készült fotókat megtekinthetők képgalériánkban. Fotók: Csapó Balázs