Drónfejlesztő és -gyártó cégbe társult a Széchenyi-egyetem

A győri egyetem egyre fontosabb szereplője a drónok kutatásának. Ezt erősíti az intézmény az ABZ Drone Kft-vel és az MIB Invest Group Kft-vel közösen alapított céggel. 

A győri Széchenyi István Egyetem az elmúlt években egyre fontosabb szereplőjévé vált a drónok kutatásának. Ezt a területet erősíti tovább, hogy az intézmény az ABZ Drone Kft-vel és az MIB Invest Group Kft-vel közösen új céget alapított drónok és hozzájuk kapcsolódó kiegészítők fejlesztésére, gyártására, amivel a térség gazdasági fejlődéséhez is hozzájárul.
A drónok az ipar és a mezőgazdaság mind több szegmensében nyújtanak új, innovatív lehetőséget. A Széchenyi István Egyetem Digitális Fejlesztési Központja állami, tudományos és vállalati szereplőkkel partnerségben folytat kutatásokat ezen a területen. Az intézmény látja el a Magyarországi Drón Koalíció szakmai gesztorálását is. Drotár István, a Digitális Fejlesztési Központ központvezetője elmondta: mindezt nemzetközi színvonalú infrastruktúra – többek között a nemrégiben létrehozott dróntechnológiai labor – támogatja. A hallgatók bevonását, a kutatói utánpótlás biztosítását ezen felül a SZEviation hallgatói csapat segíti. Az egyetem a szakemberek oktatásában is jelentős szerepet játszik a drón- és képfeldolgozás oktatólaboratórium kialakítása, illetve a drónirányító- és adatelemző szakirányú képzés révén.

 
Az ipari drónok fejlesztésében jelentős potenciál van. Fotó: ABZ Drone Kft.

E téren jelent újabb előrelépést az egyetem, a szentendrei ABZ Drone Kft. és a győri MIB Invest Group Kft. részvételével létrehozott cég, az ABZ Innovation Kft., amelynek célja drónok és hozzájuk kapcsolódó kiegészítők fejlesztése és gyártása. Drotár István hangsúlyozta: a vállalkozás tevékenységéhez az egyetem magas szintű kutatás-fejlesztési és innovációs kompetenciáit adja hozzá.
Török Gyula, az ABZ Drone Kft. ügyvezetője
kifejtette: cégük többéves tapasztalattal rendelkezik a drónok kereskedelme, szervizelése és a drónokkal kapcsolatos képzés területén. „Ez a szegmens dinamikusan növekszik. Ezért érdemes drónfejlesztéssel és -gyártással foglalkozni, amivel a nemzetközi piacon is megjelenhetünk, hiszen Európában jelenleg csak kis számban készülnek ipari drónok. A Széchenyi István Egyetem jelentős kutatás-fejlesztési potenciállal rendelkezik, ehhez mi elsősorban a termékek piacosításával kapcsolatos tudásunkkal tudunk hozzájárulni. Közösen még sikeresebb projekteket valósíthatunk meg” – emelte ki Török Gyula.
Szekeres István, az MIB Invest Group Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, cégük olyan területekbe fektet be, ahol jelen van az innováció, a környezettudatosság. „Az elmúlt két évben az ingatlanfejlesztésre, az élelmiszeriparra, az ipari technológiákra fókuszáltunk. Az ipari technológiákon belül a pilóta nélküli repülő eszközök fejlesztését az egyik meghatározó irányként kezeljük. Ez az iparág hosszú távon meg fogja határozni a jövőnket. Dolgozunk azon, hogy Győr ezen a területen is felkerüljön a gazdasági térképre. Részvételünket a drónfejlesztésben és -gyártásban, valamint a repülőipari fejlesztésekben hosszú távon tervezzük” – fogalmazott. Hangsúlyozta: Győr gazdasági fejlődését csak a Széchenyi István Egyetem aktív részvételével tudják elképzelni. „Az egyetem aktivitása – ami a kutatás, az oktatás és az üzleti élet összekapcsolására irányul – új perspektívákat nyit meg a város gazdasági életében. Ebben hiszünk, ezt támogatjuk, ezért éreztük szükségesnek bekapcsolódni a programba. Tervezzük, hogy amennyiben találunk új kapcsolódási pontokat, más projektekben is részt veszünk” – fejtette ki Szekeres István.
Dr. Dőry Tibor, a Széchenyi István Egyetem Menedzsment Campus Kompetenciaközpontjának elnöke kiemelte: a stabilitást, pénzügyi erősödést, nagyobb tervezhetőséget eredményező egyetemi modellváltás egyik fontos területe az olyan vállalkozásokban való részvétel, amelyek sikeréhez az egyetem meglévő kutatás-fejlesztési és innovációs kompetenciáival tud hozzájárulni. Erre példa az ABZ Innovation Kft., amelynek tevékenysége, céljai illeszkednek az egyetem erősségeihez. „A piaci trendek alapján egyre növekszik az ipari drónfejlesztő- és gyártó cég piaci potenciálja. Együttműködésünk számára jó alapot jelent a felsőoktatás, illetve az egyetemközpontú innovációs ökoszisztéma kormányzat általi hosszú távú fejlesztési szándéka” – tette hozzá.
A Széchenyi István Egyetem hasznosító vállalkozásán, az Uni Inno Kft-n keresztül vesz részt az ABZ Innovation Kft-ben. Dósa Gábor, az egyetem üzletfejlesztési tanácsadója, az Uni Inno Kft. ügyvezetője elmondta: feladatuk az, hogy az intézményben támogassanak, segítsenek és felszínre hozzanak olyan kutatás-fejlesztési eredményeket, amelyek a piacon üzletileg hasznosíthatók. Ezekhez partnereket, hasznosító vállalkozásokat, forrást keresnek, ipar-jogvédelemmel kapcsolatos tanácsadást és támogatást biztosítanak annak érdekében, hogy piaci siker válhasson belőlük. Hozzátette: az új cég létrejötte ezen tevékenység egyik formája, amely minden résztvevő fél számára előnyökkel kecsegtet.

A nyitókép fotóját Májer Csaba József készítette. 

Kamarai rendezvények

Hír kategóriák

Témakörök

szechenyi.png