A Hálózat bemutatása

EENlogo800x440.png LogoBlueNegTR.png

Az Enterprise Europe Network (EEN) az Európai Bizottság által 2008-ban létrehozott nemzetközi vállalkozásfejlesztési hálózat, amely a világ 56 országában több mint 500 partnerszervezetet kapcsol össze.

Fő célja a kis- és középvállalkozások nemzetközi növekedésének elősegítése, versenyképességük és innovációs képességük erősítése. A hálózat a helyi gazdasági környezet ismeretét nemzetközi szakértelemmel és kapcsolatrendszerrel ötvözi, támogatva a vállalkozások fenntartható fejlődését és digitális átalakulását.


Magyarországon az Enterprise Europe Network országos lefedettségű konzorcium keretében működik, amelyet a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség Nonprofit Zrt. vezet és koordinál.

A hazai együttműködés tagja a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara (GYMSM KIK) is, amely a nyugat-dunántúli vállalkozások számára biztosít közvetlen kapcsolódást a nemzetközi hálózathoz. Kamaránk célja, hogy a térség vállalkozásai minél eredményesebben használhassák ki a nemzetközi együttműködésben és az európai piacban rejlő lehetőségeket. 


A nyolc partner szervezetből álló magyar konzorcium országos lefedettséget biztosít annak érdekében, hogy a vállalkozások a hozzájuk legközelebbi irodában vehessék igénybe a rendszer szolgáltatásait. Munkatársaink egységesen magas színvonalú szolgáltatást nyújtanak az ország bármely pontján.

  • HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség Nonprofit ZRt. konzorciumvezető
  • Csongrád-Csanádi Kereskedelmi és Iparkamara
  • Fejér Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara
  • Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara
  • Hajdú-Bihar Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara
  • Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara
  • PRIMOM Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Vállalkozásélénkítő Alapítvány
  • Zala Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány

Kamarai rendezvények

Hír kategóriák

Témakörök