Elismeréseket vehettek át a Széchenyi-egyetem oktatói és egy hallgatója az építők napján

Központi ünnepség keretében adták át az építők szakmai teljesítményeinek elismerésére szolgáló kitüntetéseket.

Építők_Napja_24_ÉTE-87_Horváth Tamás.jpgÉpítők_Napja_24_ÉTE-121_Bozsaky Dávid.jpg

Hagyományosan minden év júniusának első vasárnapján ünneplik az építők napját. Ebből az alkalomból a győri Széchenyi István Egyetem több oktatója és egy hallgatója is rangos díjat vehetett át június 7-én.
Az építők napja minden évben alkalmat teremt arra, hogy az ágazatban dolgozó 380 ezer foglalkoztatottat köszöntésék a köztestületi kamarák, a munkaadói és munkavállalói érdekképviseletek, a tudományos egyesületek, valamint a kormányzat építésért felelős képviselői. A hagyományokhoz hűen idén is a központi ünnepség keretében adták át a szakmai teljesítmények elismerésére szolgáló kitüntetéseket.
A Széchenyi István Egyetem nívós képzőhelye a hazai építészeti szakmának, amit az is mutat, hogy az intézmény három oktatója és egy hallgatója is rangos elismerésben részesült. Dr. Horváth Tamás, az Építészeti és Épületszerkezettani Tanszék egyetemi docense az Építési és Közlekedési Minisztérium elismerő oklevelét vehette át Lánszky Regő államtitkártól. Az Építéstudományi Egyesület ÉTE Érdemérmét kapta meg dr. Bozsaky Dávid,

Építők_Napja_24_ÉTE-121_Bozsaky Dávid.jpg

az Építészeti és Épületszerkezettani tanszék vezetője, míg Alpár Ignác-díját Lekics Gábor tanársegédnek ítélték oda.

Építők_Napja_24_ÉTE-122_Lekics Gábor.jpg

Horváth Martina építészmérnök-hallgató az ÉTE Diplomadíját érdemelte ki. 

Építők_Napja_24_ÉTE-123_Horváth Martina.jpg

Kamarai rendezvények

Hír kategóriák

Témakörök

szechenyi.png