Erasmus+ 2022 – Garda-tó
A Garda-tónál tanulhatott egy vendéglátós szakoktatókból álló csapat 2022. április elején az Erasmus+ program keretében.
2022-ben izgalmas szakmai útra indult egy vendéglátós – iskolai és üzleti – szakoktatókból álló csapat. A tanulmányút egy Erasmus-program keretében, valamint a Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara szervezésében valósult meg.
A Garda-tónál eltöltött egy hét felejthetetlen szakmai tapasztalatokkal és annak a lehetőségével gazdagította a résztvevőket, hogy megbeszélhették azokat a kihívásokat, amelyek a pincér-, szakács-, cukrásztanulók oktatásával kapcsolatban merülnek fel. Egymástól tanulhattak az iskolai és a vendéglátóhelyen diákokat tanító szakoktatók, miközben helyiektől sajátíthatták el a mediterrán konyha fortélyait.
A céglátogatások között szerepelt a FERRON rizshántoló üzem, a híres CORRADO BENEDETTI, végül a FRACCAROLI BORÁSZAT látogatására is sor került. Továbbá főző- és cukrászleckék, borkóstolással egybekötött ebédek várták az utazókat, akik gyönyörű helyszíneken tanultak az olasz konyha tradicionális és modern jellemzőiről.
A szakmai út nemcsak az olasz konyha rejtelmeibe kalauzolta el a csoportot, hanem segített abban is, hogy személyes kapcsolat alakuljon ki az iskolákban és a vállalkozásoknál dolgozó szakoktatók között.