Február 25-ig érvényesíthető a helyi iparűzési adóelőleg kedvezmény
Már elérhető az a nyilatkozat, amellyel mikro-, kis- és középvállalkozások érvényesíthetik a helyi iparűzési adóelőleg-kedvezményt.
A vonatkozó kormányrendelet alapján, mikro-, kis- és középvállalkozások igényelhetik az iparűzési adó csökkentését, amennyiben árbevételük vagy mérlegfőösszegük nem haladja meg a 4 milliárd forintot.
A csökkentésben érintett társaság által fizetendő helyi iparűzési adó mértéke 1 százalék lesz.
A kis- és középvállalkozások számára a helyi iparűzési adó mértékét csökkentik, de a vállalkozásoknak a jogosultság fennállásának feltételeiről 2021. február 25-éig mindenképpen nyilatkozni kell. A nyilatkozat neve 21NYHIPA nyilatkozat.
A bejelentést a telephely szerinti önkormányzati adóhatóság felé kell megtenni arról, hogy a vállalkozás KKV-nak minősül, és ha korábban nem tették meg, be kell jelenteni a telephely címét is. A nyilatkozatot telephelyenként szükséges megtenni. A nyilatkozat kizárólag az állami adó- és vámhatóságon keresztül, elektronikus úton, az állami adó- és vámhatóság által rendszeresített elektronikus nyomtatványon nyújtható be, és ezt a NAV küldi majd meg az illetékes önkormányzat részére.
A NAV honlapján már elérhető a 21NYHIPA jelű nyilatkozat, melynek benyújtásával a 639/2020. (XII.22.) Korm. rendelet alapján a mikro-, kis- és középvállalkozások 2021. február 25-éig elektronikusan nyilatkozhatnak helyi iparűzési adóval kapcsolatos adóelőleg-kedvezményük érvényesítéséről.
A 21NYHIPA nyilatkozat Általános Nyomtatványkitöltő Keretprogramban (ÁNYK) futó kitöltőprogramja és a hozzá tartozó útmutató a NAV honlapján a következő útvonalon található meg:
- www.nav.gov.hu → Nyomtatványkitöltő programok → Nyomtatványkitöltő programok → Programok részletes keresése.
A HIPA kapcsán a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara is fogalmazott meg tájékoztatót. Ezt ITT érheti el.