FEMskill
Női vállalkozók gazdasági/piaci helyzetének javítása közös mentoráláson és bilaterális közösségépítésen keresztül.
A női vállalkozók gazdasági életben betöltött jelentőségére számos nemzeti és nemzetközi kutatás és tanulmány rávilágított. Noha a női vállalkozók száma enyhe növekedési pályán mozog, vállalkozás alapítása és működtetése esetén jellemzően több nehézséggel kell szembenézniük, mint a férfiak által irányított vállalkozásoknak. Mindemellett jellemző a női vállalkozók alulreprezentáltsága a gazdaságban.
Tipikus nehézségeik többek között: a finanszírozáshoz való hozzáférés, a képzés, a hálózatépítés, valamint az üzleti tevékenység és a család összeegyeztetése, melyek a programtérségben fokozottan jelen vannak. Az elmúlt években több kezdeményezés is irányult a női vállalkozók támogatására, még sincs kifejezetten a programterületen lévő női vállalkozók gazdasági helyzetének támogatására, kompetenciafejlesztésére vonatkozó közös képzési, ill. tanácsadási program, amely az AT-HU határtérségre fókuszált módon segíti és támogatja stabil fejlődésüket, lendületet adva fejlődési esélyeik bővítéséhez. E projektben, egy nemzetközi konzorciumban korábban kidolgozott több modulból álló tréning programmal támogatott komplett mentorálási módszertan felhasználása, és annak határon átnyúló struktúrába helyezése révén, egy a programtérségben fokozottan jellemző kihívások megválaszolására fókuszáló és frissített mentorálási módszertan kerül kidolgozásra. Ezután, két mentorálási hatásterületen toborzás, felkészítés és bilaterális kapcsolatépítés történik, kialakulnak a mentor-mentorált párosok, majd lezajlik a mentorálás. A program különlegessége, hogy eredményeit több alkalommal, bilaterális szinten összegzik és hasznosítják. A mentorálásban résztvevők és a projektpartnerek alapítótagságával megalakul a határon átnyúló női vállalkozói - FEMskill - közösség és létrejön annak online-platformja. A kommunikációs tevékenységeket a női vállalkozók, nők a gazdaságban témáját hangsúlyozó érzékenyítés teszi teljessé.
A projekt átfogó célja:
A projektben résztvevő osztrák-magyar határtérségi női vállalkozók gazdasági/piaci helyzetének javítása határon átnyúló módon, közös kompetenciafejlesztési mentorálás és bilaterális közösségépítés végrehajtásával.
Finanszírozási program: INTERREG V-A Ausztria-Magyarország Program
Rövid projekt név: FEMskill
Projekt azonosító: ATHU127
Projekt futamideje: 24 hónap (2020. 01. 01. – 2022. 12. 31.)
Projektpartnerek:
LP1 – Kisalföldi Vállalkozásfejlesztési Alapítvány (vezető partner) - KVA
PP2 – Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara - GYMSKIK
PP3 - Dachverband burgenländischer Frauen-, Mädchen- und Familienberatungsstellen - DAF
A Győr-Moson-Sopron megyei Kereskedelmi és Iparkamara teljes projektköltségvetése: 73.800 EUR
Pénzügyi hozzájárulások: 85% ERFA finanszírozás, 10% automatikus nemzeti finanszírozás, 5% önerő
A FEMskill projekt eddigi eseményeinek összefoglalásához kattintson a LINKre!
Kapcsolat:
Mészáros-Grünceisz Zsuzsanna »»»
+36 96 520-219
+36 20 238-2745
meszarosgzsuzsanna##kukac##gymskik.hu