Gazdaságfejlesztési Konferencia Kapuváron

Kamaránk Fertő-Rábaközi Térsége nagyszabású rendezvény keretein belül mutatta be helyi, gazdaságfejlesztési koncepcióját.

Mint arról már korábban is beszámoltunk, az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságfejlesztési programjának részeként, zónák illetve régiós munkacsoportok térképezhetik fel a fejlesztési irányelveket, melyhez kamaránk Fertő-Rábaközi Térsége 8 munkacsoportban, több mint 50 fővel csatlakozott. A helyi vállalkozások, intézmények és önkormányzatok képviselői tématerületenként vizsgálták a térség erősségeit, gyengeségeit, lehetőségeit és veszélyeit majd ezek szintetizálásával, stratégiai irányokat határoztak meg. A 2021-ben indult program során közel 30 alkalommal és 80 munkaórában találkoztak a résztvevők, akik szabadidejüket nem sajnálva, önzetlen módon segítették a térségi munkát. A közös munka értékelésére, a június 7-én megtartott Gazdaságfejlesztési Konferencia keretein belül került sor. A rendezvényen Pintér-Péntek Imre megyei- és Csapó Péter térségi elnök köszöntötték a résztvevőket, majd a Széchenyi István Egyetem két munkatársa, Dr. Berkes Judit és Dr. Kurucz Attila előadásukban ismertették a térség gazdaságfejlesztési koncepcióját. A rendezvényen közreműködött Ivánkovics Vanessza gitáros, énekes produkciójával.
A program folytatásaként megállapodások jönnek létre a térség azon önkormányzataival, amelyek felkérésünknek eleget téve vállalták, hogy részt vesznek a 2. modulban ezáltal is segítve a térség fejlesztési stratégiájának magasabbra szintre történő emelését.

A Gazdaságfejlesztési Projekt részleteiről és szereplőiről ITT olvashat!

Térségi projekt koordinátorok:

  • Csapó Péter
  • Erdős Vilmos
  • Tompa Krisztián

Fotók: Németh Ferenc

Fertő-Rábaközi Térség irodái:

9330 Kapuvár, Győri út 2.
Erdős Vilmos >>
Tel.: +36 96 779-889; +36 20 363-2729
E-mail: erdos.vilmos##kukac##gymsmkik.hu


9300 Csorna, Erzsébet királyné u. 4.
Szabó Edit >>
Tel.: +36 96 260-147; +36 20 438 9656
E-mail: eszabo##kukac##gymsmkik.hu

Kamarai rendezvények

Hír kategóriák

Témakörök