Határozat a munkába járás kedvezményes költségtérítéséről

A kormány 16/2023. (I. 27.) Korm. rendelete a munkába járás címén adható költségtérítés egyes szabályainak veszélyhelyzetben történő alkalmazásáról a munkábajárás kedvezményes költségtérítésének mértékét 30 forintra emeli (korábbi 15 Ft helyett).

A kormány 16/2023. (I. 27.) Korm. rendelete a munkába járás címén adható költségtérítés egyes szabályainak veszélyhelyzetben történő alkalmazásáról a munkábajárás kedvezményes költségtérítésének mértékét 30 forintra emeli (korábbi 15 Ft helyett).
Míg eddig kilométerenként maximum 15 forintos adómentes költségtérítést tettek lehetővé a munkáltatók számára a jogszabályok, ez duplájára, 30 forintra nő. Ebből az is következik, hogy a minimális költségtérítés szintje (39/2010. (II. 26.) Korm. rendelet a munkába járással kapcsolatos utazási költségtérítésről) is a duplájára emelkedik, a jelenlegi 9 forintról 18 forintra kilométerenként.

A munkába járással kapcsolatos utazási költségtérítésről szóló Korm.rendelet 4. §. szerint a 18 forint akkor jár, ha
a) a munkavállaló lakóhelye vagy tartózkodási helye, valamint a munkavégzés helye között nincsen közösségi közlekedés;
b) a munkavállaló munkarendje miatt nem vagy csak hosszú várakozással tudja igénybe venni a közösségi közlekedést;
c) ha a munkavállaló mozgáskorlátozottsága, illetve a súlyos fogyatékosság minősítésének és felülvizsgálatának, valamint a fogyatékossági támogatás folyósításának szabályairól szóló kormányrendelet szerinti súlyos fogyatékossága miatt nem képes közösségi közlekedési járművet igénybe venni, ideértve azt az esetet is, ha a munkavállaló munkába járását az Mt. 294. § (1) bekezdés b) pontjában felsorolt hozzátartozója biztosítja;
d) a munkavállalónak bölcsődei ellátást igénybe vevő vagy tíz év alatti köznevelési intézményben tanuló gyermeke van.

A 30 forint a 2023. január hónapra kifizetett költségtérítésre alkalmazandó előszőr, míg a speciális Korm.rendelet szerinti 60 százalék költségtérítés a 2023. február hónapra kifizetett költségtérítésre alkalmazandó először.
A módosítás a háború miatti veszélyhelyzet ideje alatt él.

A kormány rendelete, amely a kamara kérésére valósult meg, 2023. január 28. napjától érvényes.

Kamarai rendezvények

Hír kategóriák

Témakörök

szechenyi.png