Hungarikum lett a höveji csipke

A Hungarikum Bizottság döntése alapján a höveji csipkével bővült a Hungarikumok Gyűjteménye.


Fotók: Németh Ferenc

Nagy István agrárminiszter 2023. április 18-án tett bejelentése alapján úgy fogalmazott, hogy "a hungarikumok az ország arculatának mindennapi és mindenütt jelen lévő építő kövei, amelyek szavak nélkül mesélnek a magyarokról, a hagyományaikról, a leleményességükről".
A höveji csipke mint Győr-Moson-Sopron vármegye első megyerikuma, az UNESCO Szellemi Kulturális Örökség részese, valamint „Kiemelkedő Nemzeti Értéknek" számít, amely most már Hungarikum. A höveji csipkéről bővebben ITT olvashat.
A Fertő-Rábaközi Térség első Hungarikumának elismerésében elvitathatatlan érdemei vannak kamaránk önkéntes tagegyesületének, a Montázs Kézműhely Egyesületnek, illetve az egyesület elnökének, Hövej község polgármesterének, Vargáné Molnár Zsuzsannának. Polgármesterasszony állandó és aktív résztvevője a kamara térségi programjainak és a térség üzleti közösségének, a Nyugati Kapu Klubnak is alapító tagja.
A klub április 20-i találkozóján a höveji csipke mint hungarikum is szóba került, melyet a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara Fertő-Rábaközi Térségének nevében kollégánk, Erdős Vilmos térségi irodavezető méltatott és köszöntötte a kis település nagyszerű közösségét.


Vármegyénk gazdálkodó szervezeteinek legnagyobb társadalmi közösségeként célunk lendületben tartani a jövőnkről való tudatos gondolkodást. Hiszünk abban, hogy a napi gazdasági problémákon túlmutató üzleti gondolatok megosztása segíti a tagvállalkozások hosszútávú fennmaradását és hatékony működését. Az általunk szervezett szakmai fórumokon, rendezvényeken, programokon keresztül nem csak beszélünk, de alakítjuk a jövőnket.

Az oldal alján galéria található!


Kapcsolat:
9330 Kapuvár, Győri út 2.
Erdős Vilmos »»
Tel.: +36 96 779-889; +36 20 363-2729
E-mail: erdos.vilmos##kukac##gymsmkik.hu»

Kamarai rendezvények

Hír kategóriák

Témakörök