Innovációs díjat kapott Jancsó Péter, a Graboplast elnöke
Jancsó Péter, a Graboplast elnökének sikeres pályafutását Innovációs díjjal ismerte el a Magyar Műanyagipari Szövetség.
A Magyar Műanyagipari Szövetség Innovációs díját Az ember alkotta anyag – a XXI. század anyaga című konferencián adták át, a Magyar Tudományos Akadémián.
Dr. Toldy Andrea, a BME Polimertechnika Tanszékének egyetemi tanára laudációjában elmondta, hogy az elmúlt években az Innovációs díjat világhírű magyar tudósok, vállalatvezetők, műszaki szakemberek kapták meg. Jancsó Péter több évtizedes szakmai pályafutásának ismertetését követően vehette át a kitüntetést a Magyar Műanyagipari Szövetség vezető tisztségviselőjétől.
Jancsó Péter felszólalásában, megköszönve az életmű díjat ismertette a Graboplast által gyártott termékek körét, illetve a vállalat több évtizedes vezérigazgatói tevékenysége alatti fejlődésének és átalakulásának ívét, valamint azokat a főbb piaci és szakmai kihívásokat, melyeket elsőszámú vezetőként kezelnie kellett az évek során. Hangsúlyozta, hogy a Graboplast fejlődéséhez és termékeinek mai napig tartó sikeréhez nagyban hozzájárult a magas hozzáadott értékű saját mérnöki csapatának tudása, amely megalapozta a termékek folyamatos piaci keresletét, illetve sok esetben szakmai díjakkal történő elismerését.
Forrás: www.kisalfold.hu
Fotó: Graboplast