Ízek és mesterségek találkozása Mosonmagyaróváron

Nagy örömünkre az új helyszínre, Mosonmagyaróvárra is jöttek velünk Győr és környéke kiemelkedő pékségei és kézműves mesterei.

9B6A8685.jpg

Az idei évben az Óvári Sajt Bor és Kenyér Fesztiválhoz csatlakozva rendezte meg Kamaránk Kézműipari Tagozata a Győrben már több évtizedes múltra visszatekintő Euroregionális Kenyérfesztivál és Kézműves Találkozót 2026. szeptember 12-én.

Nagy örömünkre az új helyszínre, Mosonmagyaróvárra is jöttek velünk Győr és környéke kiemelkedő pékségei és kézműves mesterei, ínycsiklandó termékekkel és gyönyörű kézműves portékákkal várták a látogatókat.

Ahogy minden évben, úgy idén is többféle szempontból díjaztuk a legjobb pékségeket:

  • A Kamara különdíját a magas színvonalú vállalkozói és fesztiváli megjelenésért a Ceres Sütő érdemelte ki.
  • A Kézműipari Tagozat különdíja a kézműves pékhagyományok és a szakmai értékek látványos bemutatásáért a Bedő Pékségnek járt,
  • Mosonmagyaróvár Város a városi közösséget leginkább megszólító, vendégszerető fesztiváli megjelenésért adott át különdjíat a Kisvekni számára.
  • Győr-Moson-Sopron Vármegye Önkormányzatának különdíját pedig a Lipóti Pékség nyerte el a vármegyei értékek, hagyományok és helyi kötődés példaértékű képviseletéért.

Az időjárás is kegyes volt, gyönyörű napsütésben válogathattak és kóstolhattak a látogatók. 

A fotók jól visszaadják a nap hangulatát, a sokszínű választékot, a finomságokat és a remek hangulatot! 
Köszönjük mindenkinek, aki Velünk tartott! Jövőre is vár a Kenyérfesztivál Győr! 

Kamarai rendezvények

Hír kategóriák

Témakörök