Látogatás az Intretech Hungary Kft.-nél
Kamaránk Fertő-Rábaközi Térsége fontosnak tartja, hogy a térség vállalkozásai megismerjék és megtapasztalják az önkéntes kamarai tagságban rejlő lehetőségeket.
Ebből a célból tett látogatást kamránk küldöttsége június 29-én, a kapuvári Intretech Hungary Kft.-nél.
A találkozó hasznos eszmecserének bizonyult, melynek során több kamarai program is felkeltette a cég érdeklődését.
Az Intretech 2011 májusában alakult, világszerte több mint 40 leányvállalattal. A cég jelenleg több mint 10 000 alkalmazottat foglalkoztat, köztük több mint 1500 magasan képzett mérnököt és menedzsert. Saját fejlesztésű platformjai gyors és központosított szolgáltatásokat nyújtanak ügyfeleinek. Fejlett technológiájával, intelligens gyártási képességeivel, szigorú minőségellenőrzésével, beszállítói hálózatával és irányítási rendszereivel az Intretech szolgáltatásokat kínál a termék kutatás-fejlesztésétől a tömeggyártásig, magasszintű innovációval, megbízhatósággal és következetességgel a globális vállalkozások, valamint a feltörekvő startupok számára. 2017-ben az Intretech Hungary Kft. az Intretech leányvállalataként jött létre – az Intretech első európai gyártóbázisaként, amely teljesen fel van szerelve a legújabb SMT-sorokkal, automata összeszerelő sorokkal, laboratóriumokkal és tesztberendezésekkel. Kapuváron található gyártó és logisztikai központjuk, kiváló hozzáférést és lokalizált szolgáltatásokat nyújt az európai partnerek számára.
A partnerlátogatás célja a kamarai programok ismertetése, a partneri viszonyok fejlesztése volt.
Kamaránk képviselőit, Erdős Vilmos térségi irodavezetőt és Polák Péter kamarai szakértőt Zifeng Wei ügyvezető fogadta.
A partnerlátogatások fontos eszközei a kapcsolatok ápolásának és a partneri viszonyok fejlesztésének.
Amennyiben az Ön vállalkozása még nem rendelkezik önkéntes tagsággal, de szeretne egy jól működő közösséghez tartozni, csatlakozzon és fedezze fel a kamarában rejlő lehetőségeket!
Értékteremtő beszélgetések, változatos programok, bizalmi kapcsolatépítés!
Kapcsolat:
9330 Kapuvár, Győri út 2.
Erdős Vilmos »»
Tel.: +36 96 779-889; +36 20 363-2729
E-mail: erdos.vilmos##kukac##gymsmkik.hu»