Már igényelhetik a szálláshely-szolgáltatók az elmaradt foglalásaik utáni támogatást – 11.26.

November 11. és december 10. közötti foglalásaikra a bevételkiesésük 80 százalékát igényelhetik támogatásként a szálláshely-szolgáltatók.

A koronavírus-járvány visszaszorítása érdekében hozott intézkedések miatt elszenvedett veszteségeket próbálja enyhíteni a kormány a támogatással.  

A kompenzációt minden, a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központba (NTAK) regisztrált szálláshely megkapja, amennyiben november 8-ig legalább egy foglalása érkezett a november 11. és december 10. közötti időszakra a rendszerbe. A visszaigényelhető összeg mértéke a rögzített foglalások nettó bevételének a 80 százaléka. A támogatás feltétele, hogy a munkavállalókat ne bocsássák el, és a dolgozók megkapják a fizetésüket erre az időszakra.

Az érintettek az NTAK felületén keresztül, elektronikus űrlap kitöltésével kérhetik a támogatást, amelyet a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) még ebben az évben folyósít – közölte az MTÜ csütörtökön az MTI-vel.  Az elektronikus űrlap kitöltése egyszerű, csak néhány kattintást igényel az NTAK felületén, az igénylésre 30 nap áll rendelkezésre, a folyósítás pedig legkésőbb december 31-ig megtörténik. A minél gyorsabb kifizetés érdekében javasolt december 20-ig az igényléseket beküldeni – írták.

A mostani intézkedések nyomán több ezer turisztikai vállalkozás részesül több milliárd forint támogatásban. 

Bővebb információ a támogatás igényléséről, felhasználásáról és az elszámolásról az info.ntak.hu oldalon olvasható.

 

Forrás: www.koronavirus.gov.hu
2020. november 26. 

Kamarai rendezvények

Hír kategóriák

Témakörök

szechenyi.png