Marketing és menedzsment: együttműködésre törekszik az új tanszékvezető

Az együttműködésre, a nyitottságra, a vállalati és a nemzetközi kapcsolatok erősítésére építve szeretné végezni feladatát dr. Kurucz Attila, a győri Széchenyi István Egyetem Marketing és Menedzsment Tanszékének új, megbízott vezetője.

dr. Kurucz Attila

Dr. Kurucz Attila, a Marketing és Menedzsment Tanszékének megbízott vezetője. Fotó: Májer Csaba József

Új vezetője van január 27. óta a Kautz Gyula Gazdaságtudományi Kar Marketing és Menedzsment Tanszékének dr. Kurucz Attila személyében, akinek megbízatása egy évre szól.

A docens eddigi pályafutása során az akadémiai és az üzleti szférához is kötődött: hat esztendőt töltött a Nyugat-magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi Karán, majd hét éven át különböző cégeknél dolgozott, többek között az IT-tanácsadás, a stratégiaalkotás és a folyamatmenedzsment területén. 2014-ben visszatért a felsőoktatásba, előbb a Kodolányi János Főiskolára, majd négy éve a Széchenyi István Egyetemre.

Kérdésünkre nem titkolta, hogy megtisztelőnek tartja tanszékvezetői felkérését, s hozzátette, munkáját több érték figyelembevételével szeretné végezni.

„Elsőként az együttműködést említeném, ami nemcsak a tanszékre és a gazdaságtudományi karra, hanem az egyetem többi részére, valamint az üzleti világra is vonatkozik. Nálunk megvan a tudás ahhoz, hogy egy műszaki eredményt hogyan segíthetünk piaci sikerhez, így örömmel veszünk ilyen és hasonló megkereséseket, projektötleteket. Ehhez kapcsolódik a nyitottság, hiszen más tanszékeken, házon belül is vannak olyan minták, amelyeket érdemes lehet ellesni. A harmadik alapelvem az, hogy szeretném, ha még közelebb kerülnénk a vállalatokhoz,

közgazdászként ugyanis a mi laboratóriumunk az egyetemen kívül van.

Remélem, tudjuk növelni az ilyen kapcsolataink számát. Ehhez hozzátartozik, hogy az oktatásba a jövőben is szeretnénk bevonni vállalati szakembereket” – fejtette ki dr. Kurucz Attila.


A tanszék profiljába beletartoznak a marketinggel és menedzsmenttel összefüggő kérdéskörök, valamint jelen vannak a vállalati folyamatokhoz kapcsolódó szervezési-irányítási kompetenciák, amit komoly kutatói háttér támogat. Ennek tükrében az üzleti szereplőkkel is keresik a partnerséget. A tanszék nyitott a megkeresésekre az uzletikutatasok##kukac##sze.hu e-mail címen.

A tanszékvezető hangsúlyozta: fontosnak tartja a nemzetközi kapcsolatok erősítését is, ami nem csupán azért lényeges, mert illeszkedik az egyetem nemzetköziesítési törekvéseihez, hanem azért is, mert ennek révén jó gyakorlatokat lehet átvenni. Ezek hozzájárulhatnak szakjaik – köztük az angol nyelvűek – színvonalának fenntartásához, emeléséhez.

Szerző: Hancz Gábor (Széchenyi István Egyetem)

Kamarai rendezvények

Hír kategóriák

Témakörök

szechenyi.png