„Mesterségem címere" – Kő és Homok Kft.

Mesterségem címere néven indított nyári programsorozatunk célja a pályaorientáció elősegítése.

Nyolc héten át tartó Erzsébet-táborhoz csatlakozott kamaránk Fertő-Rábaközi Térsége azzal a céllal, hogy hetente ötven, összesen pedig négyszáz gyermek számára biztosítson lehetőséget különböző szakmák megismerésére. A programsorozat részeként olyan vállalkozások számára biztosítunk bemutatkozási lehetőséget, akik a pályaorientáció elősegítésében is szerepet vállalnak.
Augusztus 24-én igazán látványos tevékenységeket ismerhettek meg a táborozó gyerekek. Látogatást tehettek a kavicskitermeléssel és feldolgozással foglalkozó, babóti székhelyű Kő és Homok Kft.-nél. A cég kiválló kollégákkal, valamint komoly eszköz- és gépparkjával minőségi anyagelőállítást tud végezni, mellyel az egyik legmeghatározóbb kavics kitermelőjévé vált a térségnek. Méltán lehetnek büszkék a folyamatos fejlődésre és elért eredményeikre, melyeket legnagyobb részt önerőből értek el. A táborozó gyerekeket Tárnoki Zoltán üzem- és értékesítési vezető és kollégái nagy örömmel és kedvességgel fogadták, majd elindult a termelési folyamat feltérképezése. Első körben a kitermelt anyagok osztályozását és a gépi rakodás műveletét nézhették végig. Ennek részeként nagy sikert aratott a 4,5 m3-es kanállal rendelkező homlokrakodó munkagép, amelybe be is ülhettek a gyerekek. De izgalmas pillanatokat eredményezett az érkező tehergépkocsik mérése és kiszolgálása is. A legnagyobb élményt viszont a közel 1 km-es szállítószalag elején található úszókotró megtekintése jelentette. A szerkezet markolója, közel 40 m-es mélységű vízbe merülve, percenként több tonna kavics kitemelésére képes.
Összeségében elmondható, hogy a látogatás alkalmával több szakmával is megismerkedhettek a gyerekek.

Ezúton is köszönjük a vállalkozás együttműködését, melyről bővebb információt a cég weboldalán talál.

A program szervezője Erdős Vilmos kamaránk Fertő-Rábaközi Térségének irodavezetője.
Fotók: Németh Ferenc

A folytatásban újabb vállalkozások bemutatkozására kerül sor, hogy példát mutassanak a következő generáció számára.

Tekintse meg képgalériánkat, amely az oldal alján található.

Kamarai rendezvények

Hír kategóriák

Témakörök