Minden eddiginél több adomány gyűlt össze az "Angyalok a belvárosban" kampány keretében
A Győri Bevásárló Utcák Alapítvány jótékonysági kampányának eredményeként mintegy 1,6 millió forint értékben kapott támogatást 22 rászoruló diák.
Ötödik alkalommal szervezte meg a kamaránk által alapított, Győri Bevásárló Utcák Alapítvány az „Angyalok a belvárosban” jótékonysági akciót. A cél a rászoruló, szakmát tanuló diákok támogatása volt.
Az ünnepi időszakban megszervezett gyűjtéshez idén is számos, a jótékonykodás mellett elkötelezett belvárosi üzlet csatlakozott: gyűjtő „perselyeket” helyeztek ki üzleteikben, ezekbe tehették a vásárlók az adományaikat. Az így összegyűlt összeghez jelentős támogatást tettek hozzá az „Angyalok a belvárosban” nagylelkű támogatói: az OTP Bank, a Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, a Patent Csoport, Simon Róbert Balázs országgyűlési képviselő és a GYMSM KIK Női Vállalkozói Klub tagjai.
Az adománygyűjtő akció sikerét és létjogosultságát mutatja, hogy minden eddiginél több diákot segíthettek a „belvárosi angyalok”. Idén 7 iskola 22 nehéz sorsú diákja kapott támogatást.
A rászoruló fiatalok többsége (15 diák) tanulmányaihoz szükséges eszközt kapott: tudományos számológépet, tabletet. Négy diáknak cipő-és ruhautalvány, egy tanulónak Simon Róbert Balázs országgyűlési képviselő felajánlásának köszönhetően étkezési utalvány könnyít a mindennapi nehézségeken. Egy tehetséges fiatal pedig a Patent Csoport ösztöndíját nyerte el.
Idén a kezdeményezés mellé állt a GYMSM KIK Női Vállalkozói Klubja. A hölgyek az adventi vásár jótékonysági faházában gyűjtötték az adományokat a diákok támogatásához. A „Fiatalok a fiatalokért” felhívásunkhoz csatlakozva a Krúdy iskola cukrász tanulói, a belvárosi cukrászdák (Habos- Édesek és Kávé, a Bécsi Kávéház és a Kuglóf Cukrászda), valamint a Rábakész Kft. mézeskaláccsal és macaronok készítésével járultak hozzá a Női Vállalkozói Klub jótékonysági vásárához. Segítségükkel összesen 450.000,- Ft-ot sikerült gyűjtenie a „kamara angyalainak”.
Az adományozók és a kampány támogatóinak köszönhetően
összesen 1 650 000 forint értékben adhatott át támogatást az alapítvány a 22 diáknak.
A hátrányos helyzetű diákok támogatására sikeresen pályázott iskolák képviselői 2022. január 6-án vették át diákjaik számára az elnyert adományokat. A támogatásokat (képünkön balról -jobbra) Bauer László, a Patent Csoport ügyvezetője, Pintér-Péntek Imre kamaraelnök, Simon Róbert Balázs országgyűlési képviselő, Obertolné Horváth Tímea, az alapítvány elnöke, Horváth Imre Tamásné, a GYMSM KIK Női Vállalkozói Klub elnöke, Dr. Konczosné Prof. Dr. Szombathelyi Márta, az alapítvány kurátora és Béres János, az alapítvány alelnöke adta át.
A következő intézmények tanulóit tudtuk támogatni a 2021-es adománygyűjtéssel:
Győri SZC Kossuth Lajos Technikum és Kollégium
- Egy 12. évfolyamos, kozmetikus tanuló részesült támogatásban: cipő-és ruhavásárlási utalványt kapott, így a ballagáshoz méltó öltözékben búcsúzhat majd iskolájától.
Szent-Györgyi Albert Egészségügyi és Szociális Technikum és Szakképző Iskola
- Nyolc 12. évfolyamos, ápoló-mentőápolónak készülő diák tanulmányait tudományos számológéppel segítette az alapítvány.
Győri SZC Lukács Sándor Járműipari és Gépészeti Technikum és Kollégiumból
- Egy 9. osztályos, gépész technikus tanuló tabletet vehetett át tokkal és billentyűzettel.
- Egy 11. évfolyamos, autóelektronikai műszerésznek készülő diákot Simon Róbert Balázs országgyűlési képviselő étkezési utalvánnyal támogatott.
- Egy 13. osztályos, érettségire készülő fiatal életét a Patent Csoport ösztöndíja teszi könnyebbé.
Győri SZC Deák F. Közgazdasági Technikum
- Egy 9. osztályos rászoruló lány tanulmányait tablettel segítette az alapítvány.
Győri SZC Pálffy Miklós Kereskedelmi és Logisztikai Technikum
- Egy 12. és két 11. évfolyamos tanuló tabletet vehetett át tokkal, billentyűzettel együtt.
Győri SZC Pattantyús-Ábrahám Géza Technikum
- Egy 12. osztályos fiatal tanulását tablettel segítette az alapítvány, hozzá tartozó tokkal és billentyűzettel együtt.
Győri SZC Baross Gábor Közgazdasági Technikum
- Egy 10. és egy 11. évfolyamos diák tabletet vehetett át tokkal és billentyűzettel a támogatásoknak köszönhetően.
- Három 10. osztályos fiatal lányt cipő-és ruhavásárlási utalvánnyal segített az alapítvány.
Köszönjük, hogy támogatásukkal hozzájárultak a kezdeményezés sikeréhez, s együtt szebbé tehetjük 22 tehetséges tanuló mindennapjait!
A kampányzáró sajtótájékoztatóval egybekötött adományátadásról tudósított a Győr+, ez ITT található.
Az eseményen készült fotók megtekinthetők galériánkban!