Partnerlátogatás Torma József egyéni vállalkozónál

Kamaránk Fertő-Rábaközi Térsége fontosnak tartja, hogy önkéntes kamarai tagjainak véleményét megismerje, ezáltal a partneri együttműködést elősegítse.

Kamaránk Fertő-Rábaközi Térsége legutóbb, június 7-én Bágyogszováton, Torma József egyéni vállalkozónál tett látogatást.
A vállalkozás telephelyéül szolgáló Queen vendéglő ikonikus épülete jól ismert a helyiek és a környező településen élők számára.
A vendéglő épületét 1973-ban az egykori termelőszövetkezet építette, munkahelyi étkeztetés céljából. A helyi Torma család 1990-1992-ig bérelte, majd a termelőszövetkezet felszámolásakor megvásárolta.

Szolgáltatási portfóliójuk (kisebb változtatásoktól eltekintve), 30 éve ugyanaz. Fő profiljuk egyrészről a hagyományos falusi italbolti vendéglátás (az épület alsó szintjén), ill. különböző rendezvények lebonyolítása a vendéglő emeleti részén, másrészről 2004 novemberétől meleg étel házhozszállítása helyben, ill. a környező településeken.
A vendéglő fennállása alatt rengeteg rendezvénynek adott otthont. Lakodalmak, osztálytalálkozók, családi rendezvények, különböző szervezetek tanácskozásai, bemutatói színesítették a palettát. Több mint két évtizeden keresztül a környék fiataljainak zenés, táncos szórakozóhelyként is szolgált.

Torma József vállalkozása több mint 20 éve önkéntes tagja kamaránknak, ez alatt az idő alatt számos kamarai programon és rendezvényen vettek részt.
A partnerlátogatás célja az új programok megismertetése, a partneri viszonyok fejlesztése volt.
Kamaránk képviseletében Hermanné Szalai Zsuzsanna szakértő (ügyvezető - Lakjunk Jól Kft.) és Erdős Vilmos kamarai munkatárs tett látogatást a vállalkozónál.


A partnerlátogatások fontos eszközei a kapcsolatok ápolásának és a partneri viszonyok fejlesztésének.
Amennyiben az Ön vállalkozása még nem rendelkezik önkéntes tagsággal, de szeretne egy jól működő közösséghez tartozni, csatlakozzon és fedezze fel a kamarában rejlő lehetőségeket!
Értékteremtő beszélgetések, változatos programok, bizalmi kapcsolatépítés!



Kapcsolat:
9330 Kapuvár, Győri út 2.
Erdős Vilmos »»
Tel.: +36 96 779-889; +36 20 363-2729
E-mail: erdos.vilmos##kukac##gymsmkik.hu»

Kamarai rendezvények

Hír kategóriák

Témakörök

szechenyi.png