Presztízs díj idén 19. alkalommal

A győri LAMAREDA Étterem az év kisvállalkozása, gratulálunk a díjhoz!

A Kisalföldi Presztízs díj alapítása óta közel száz vállalkozót és vállalkozást ismert el, idén 19. alkalommal tüntetik ki a legjobbakat. A díj tizennyolc évvel ezelőtt a Győr-Moson Sopron megye meghatározó nagyvállalatait, az iparkamarát, majd a Széchenyi Egyetemet összefogva, a Kisalföld alapítói gondolatával és média hátterével az egyik legjelentősebb elismerés jött létre.

A vírusveszély miatt a díjak ezúttal rendhagyó módon, „házhoz szállítással” jutnak el a címzettekhez. Az első Presztízs díj különös módon éppen azon a napon talált gazdára, amelyiken az díjazott helyen is megkezdődött a kiszállítás. Szerdán a győri Lamareda Étteremben ünnepélyes keretek között „Az év kisvállalkozása” díj talált gazdára. Az eseményen részt vett Simon Róbert Balázs országgyűlési képviselő, Pintér-Péntek Imre, a Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke és Fábián György, a Kisalföldi Presztízs Díj kuratóriumának titkára. A díjat az étterem vezetője, Szabó László vette át. A ceremóniát Jávorkai Sándor hegedűművész és Jávorkai Ádám csellóművész muzsikája vezette föl, majd Pintér-Péntek Imre, az iparkamara elnöke méltatta az éttermet, mint a megye kiemelkedő kisvállalkozását. Az elnök külön kiemelte, hogy a Lamareda példát mutatva a jelenlegi, legnehezebb időkben is helytáll. Simon Róbert Balázs országgyűlési képviselő a díjazott múltját, azt a megtett utat méltatta, amely a vállalkozást mára az ország tíz legjobb vidéki étterme közé emelte. Ezt követően Szabó László, a Lamareda Étterem tulajdonosa átvette az év kisvállalkozásának járó Presztízs díjat. A vezető elsősorban családjának, kollégáinak, a séfnek, a felszolgálóknak és a vendégeknek köszönte meg a rangos és megtisztelő elismerést.

– A kezdetektől mi gondoskodtunk a Presztízs gálák vendéglátásáról és gyakran álmodtam róla, hogy egyszer mi is a díjazottak között lehetünk – mondta Szabó László.  Amikor a Lamaredát megnyitottuk, fontosnak tartottam, hogy a szép belvárost egy magas színvonalú hellyel gazdagítsuk, amire minden győri büszke lehet.
Jövőbeni terveiről kérdezve a tulajdonos elárulta, hogy az étterem új étlappal tegnap kezdte meg az ételkiszállítást, tavasszal pedig grillterasszal bővülhet a hely.
– Ötven éve vagyunk a vendéglátásban, mindig komolyan vettük a munkát. Magasra tettük a mércét, sosem értük be félmegoldásokkal – jegyezte meg a Presztízs díjas Lamareda Étterem vezetője.

Az átadóról készült kisfilmet ITT  tekinthetik meg!

A 2020-as Presztízs-díjak átadását támogatta a Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, a Kisalföld napilap, az OTP Bank Nyrt., a Patent Holding Vagyonkezelő Kft., a Széchenyi István Egyetem és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara.

forrás: kisalfold.hu
fotó: Csapó Balázs




Kamarai rendezvények

Hír kategóriák

Témakörök