Taglátogatás Kozma Zoltán és Kozma Tibor ácsmestereknél

Osli testvérpár, akiket a munka is összeköt.

Kamaránk Fertő-Rábaközi Térségének küldöttsége legutóbb, október 11-én a Kozma testvéreknél tett látogatást. Az Osliban élő, ácsként dolgozó Kozma Zoltánt és Kozma Tibort nemcsak a testvéri kötelék, de idestova 27 éve a munka is összeköti.
Vállalják új tetők építését, régi tetők felújítását, ács és bádogos munkák készítését, valamint kocsibeállók, előtetők és terasztetők építését. Fejlett gép- és eszközparkjuk között, a legmodernebb faipari gépek mellett, egy autódaru is megtalálható, ami jelentősen megkönnyíti a faanyagok mozgatását.
Megbízásaikról elmondták, hogy zömében Soprontól Győrig dolgoznak, de van úgy, hogy a vármegyén kívül is vállalnak munkát. A legnagyobb munkájuk Nagycenken volt, ahol 3200 négyzetméternyi tetőt készítettek. Három éve kezdték, szakaszosan dolgoztak rajta, tavaly fejezték be. A legkülönlegesebb pedig a hegykői csipkemúzeum volt, amiért 2016-ban nívódíjat kaptak – tudtuk meg a Kozma testvérektől.

Kozma Zoltán és Kozma Tibor vállalkozása duális képzőhelyként tanulók foglalkoztatásában is közreműködik, de kamaránk Fertő-Rábaközi Térségének legnagyobb pályaorientációs rendezvényén, a Rábaköz Szakmabörzén is ott voltak. Terveik között szerepel a térség üzleti közösségéhez, a Nyugati Kapu Klubhoz való csatlakozás.

Kozma Zoltán egyéni vállalkozó 2000 óta önkéntes tagja kamaránknak, melynek lehetőségeiről egyeztetett a taglátogatási projekt keretében:

  • Horváth Nikolett egyéni vállalkozó,
  • Németh Ferenc egyéni vállalkozó,
  • Erdős Vilmos kamarai munkatárs,
  • Kozma Zoltán és Kozma Tibor egyéni vállalkozókkal.

Képgaléria a beszámoló végén.
Fotók: Németh T. Ferenc


A taglátogatások fontos eszközei a kapcsolatok ápolásának és a partneri viszonyok fejlesztésének.
Amennyiben az Ön vállalkozása még nem rendelkezik önkéntes tagsággal, de szeretne egy jól működő közösséghez tartozni, csatlakozzon és fedezze fel a kamarában rejlő lehetőségeket!
Értékteremtő beszélgetések, változatos programok, bizalmi kapcsolatépítés!


Kapcsolat:
9330 Kapuvár, Győri út 2.
Erdős Vilmos »»
Tel.: +36 96 779-889; +36 20 363-2729
E-mail: erdos.vilmos##kukac##gymsmkik.hu

Kamarai rendezvények

Hír kategóriák

Témakörök