Technológia transzfer virtuálisan

Az első virtuális, Közép-európai technológia transzfert elősegítő üzletember találkozó 2020. május 7-én került megrendezésre.

Hall Cecília

Hall Cecília, a KONsys Kft. üzletfejlesztési és marketing vezetője szerint a virtuális B2B találkozók során a tárgyalások mélyebbek, átgondoltabbak.


 

A rendezvény, az eredeti tervek szerint, az Ipar Napjai Kiállítás kísérőrendezvényeként, a Hungexpo-n zajlott volna, azonban a Covid-19 járvány regionális elterjedésével erre nem kerülhetett sor.

A Technológiaátadás fellendítése Közép-Európában címmel meghirdetett találkozó az Interreg CENTRAL EUROPE transznacionális program támogatásával megvalósuló Ketgate projekt egyik első rendezvénye volt. A Ketgate célja a vállalkozások és tudomány közeledésének elősegítése és ezáltal a vállalkozások versenyképességének növelése, valamint a kutatóintézetek számára bevétel generálása.

Köszönhetően a szervezők (Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Kft. és az Enterprise Europe Network) gyors helyzetfelismerésének, az érdeklődők nem estek el az üzleti kapcsolatépítés lehetőségétől. Az üzletember találkozót a modern technológiai megoldásoknak köszönhetően a virtuális térben rendezték meg.

A vállalkozások tájékoztatásába, a résztvevők toborzásába becsatlakozott szervezetek (IVSZ, MAJOSZ, Hungexpo) aktív közreműködésének köszönhetően a regisztrált hazai vállalkozások száma pár nap alatt 110 fölé emelkedett.

A hazai vállalkozások és a K+F tevékenységet folytató egyetemek, kutatóközpontok több mint további 200 nemzetközi résztvevő közül tudták kiválasztani tárgyalópartnereiket. Noha az üzletember találkozó elsősorban a Közép-európai együttműködéseket szorgalmazza, közel 25 országból (pl.: USA, Törökország, Izrael, Japán, stb.) regisztráltak érdeklődők. Az aktivitást mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a hazai szereplőknek közel 400 visszaigazolt tárgyalási időpontja volt a rendezvény reggelén.

„Már számtalan üzletember találkozón vettünk részt az Enterprise Europe Network szervezésében.

A legnagyobb különbséget a korábbiakhoz hasonlítva abban látom, hogy a kapcsolatfelvétel illetve az első beszélgetés nem korlátozódik a találkozó időpontjára.

Nekünk a jövő hétre is lesz a platformon azonosított tárgyaló partnerekkel megbeszélésünk. A másik jelentős különbség, amit kiemelnék, a szereplők hozzáállása.

A partnerek ráérősebbek, kevésbé sietnek a következő megbeszélésre, így a tárgyalások mélyebbek, átgondoltabbak.

Ha jövőben is van hasonló rendezvény mindenképpen részt veszünk nemzetközi kapcsolatrendszerünk és piacbővítésünk érdekében” – mondta Hall Cecília, a KONsys Kft. üzletfejlesztési és marketing vezetője.

A virtuális B2B találkozók megjelenése forradalmasíthatja a korábbi üzletfejlesztési gyakorlatot. Az Enterprise Europe Network a következő hetekben, hónapokban még számos online találkozót szervez a különböző iparágak képviselőinek. A kapcsolatépítő eseményeken a részvétel továbbra is díjmentes.


 

Enterprise Europe Network

Az Enterprise Europe Network (EEN) az Európai Bizottság vállalkozás fejlesztési programja, amely több mint 60 országban, közel 300 szakmai szervezet együttműködésében támogatja a nemzeti kis-és középvállalkozások (kkv-k) nemzetközi kapcsolatrendszerének bővítését mind az üzleti mind a K+F együttműködések terén.

Magyarországon a megvalósítást egy 8 tagú konzorcium biztosítja a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség vezetésével. Az üzletember találkozó szervezésében aktív szerepet vállalt a Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, a Pécs Baranya Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, a Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara valamint a Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara és a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara EEN irodája.

MAJOSZ – Magyar Járműalkatrészgyártók Országos Szövetsége

A MAJOSZ alapvető célja a magyarországi gépjárműalkatrész-, és részegység-gyártás járműipar ágazatban tevékenykedő munkaadók szakmai, gazdasági és társadalmi érdekképviseletének ellátása, valamint a magyar járműipari beszállítók és szolgáltatók támogatása és összekapcsolása, mind üzleti mind K+F együttműködések terén, hazai és nemzetközi szinten, versenyképességük javításának érdekében.

Taglétszámát tekintve jelenleg hazánk legnagyobb járműipari érdekképviseleti szövetsége. Sikeres munkáját igazolja, hogy az elmúlt évek alatt a tagok száma folyamatosan, nőtt, ami jelenleg több mint 250 tagot számláló hálózat országos lefedettséget jelent.

IVSZ – Szövetség a digitális gazdaságért

Az IVSZ a legnagyobb és legjelentősebb szakmai érdekvédelmi szövetség az IKT iparágban, tágabb értelemben a digitális gazdaság hazai szereplői körében. A Szövetségnek mintegy 400 tagja van, amely lefedi a teljes vertikumot. A feladataink közé tartozik az ágazat érdekképviselete, aktív közösségépítés, valamint közös tudásbázis építése és annak megosztása.

Kiemelt témáink az általános digitalizációs narratíván túl, az Ipar 4.0. és mesterséges intelligencia (MI) megoldások elterjesztése, illetve az oktatás és munkaerőpiaci kihívások piaci kihívásainak felmérése és kezelése. Szövetség munkájáról bővebben a www.ivsz.hu oldalon tájékozódhat.

Hungexpo

A Hungexpo Zrt. Magyarország és a régió vezető kiállítás- és konferenciaszervező cége. A több, mint fél évszázados múltú cég a kezdetektől elkötelezetten és professzionálisan végzi szakkiállítások, vásárok szervezését, a gazdaság számos ágazatában teremt üzletkötési lehetőséget, szakmai találkozási pontot, többek között olyan szakmai kiállításoknak adva otthont, mint az AGROmashEXPO, a SIRHA, a Construma, az Ipar Napjai, Mach-TECH, vagy az Automotive Hungary.

A Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központ kereskedelmi célú értékesítése a cég működésének másik fontos alappillére. A 2021-re teljesen megújuló HUNGEXPO Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központ európai színvonalú környezetet kínál a kiállítóknak, konferencia szervezőknek és a látogatóknak.

A jövő évben záruló revitalizációs program eredményeképpen a főváros egy 21. századi rendezvényhelyszínnel gazdagodik, amely tovább erősíti a Hungexpo piacvezető szerepét itthon és a régióban.

Kamarai rendezvények

Hír kategóriák

Témakörök

szechenyi.png