Új, szinte kamatmentes hitel a legkisebb cégeknek

A Széchenyi Kártya Program legújabb konstrukciója, a mikrovállalkozások beruházási céljait segítő Széchenyi Mikrohitel GO!

Jön a Széchenyi Mikrohitel GO!

A Széchenyi Kártya Program legújabb konstrukcióját sajtótájékoztatón mutatták be.
György László, az ITM államtitkára elmondta: kifejezetten a legkisebb vállalkozások támogatását szolgálja a program. Magyarországon közel 800 ezer mikrovállalkozás működik, a hazai vállalkozások 94%-a 10 fő alatti, összesen 1,1 millió embernek adnak munkát. A KAVOSZ és a Széchenyi Kártya Program a járvány idején sem hagyta magára a vállalkozásokat, a tavaly májusban megjelent krízistermékek több mint 33 ezer vállalkozást segítettek 943 milliárd forint értékben nulla közeli kamatozású hitelhez. Július 1-jén megújították a termékeket Széchenyi Kártya Program GO! néven, ezeket 3400-nál több vállalkozás vette már igénybe 94 milliárd forint értékben. A hitelfelvevők közel háromnegyede mikrovállalkozás volt eddig, a források közel fele került hozzájuk. Végezetül közölte: a Széchenyi Mikrohitel GO az első körben 100 milliárd forintos hitelkerettel, legalább 4000 vállalkozást szeretnének elérni.

Krisán László, a Széchenyi Kártya Programot koordináló KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója úgy fogalmazott: a Széchenyi Kártya 2002-ben indult Demján Sándor ötlete nyomán, mára nagykorúvá érett, és válságokban is bizonyított. Folyószámla-, forgóeszköz- és beruházási hiteleket, illetve szektoriális termékeket is kínálnak állami kamattámogatás mellett. A válság első szakaszában 90% fölötti arányban a likviditásjavító hitelek domináltak, most azonban már nem a túlélés, hanem a jövőbeni növekedést segítő beruházási hiteleket kerültek előtérbe. Nagy különbség, hogy a most bejelentett hitel nem forgóeszköz-finanszírozásra és készletfeltöltésre, hanem beruházási célra szolgál, 10 millió forint helyett 50 millió forint a felső összeghatára, nem a nehéz helyzetbe került vállalkozások és szektorok megsegítése, hanem a jövőbeni növekedés támogatása a célja. A hitel ráadásul kezdő vállalkozások számára is felvehető, tevékenységi körre vonatkozó megkötés nélkül.

A bankok által nem vagy nehezen finanszírozható vállalkozásokat szólítja meg az új konstrukció, amelyhez kamat-, garanciadíj- és költégtámogatás jár. 10 éves futamidőre fix 0,5%-os kamattal érhető el - ezúttal nem a bankokon, hanem közel 20 hazai pénzügyi vállalkozáson keresztül - közölte Krisán László. A törlesztésre 2 év türelmi időt adnak, 10% önerő kell hozzá, új vagy használt ingatlan- és gépvásárlásra, valamint hitelkiváltásra is igénybe vehető lesz 50 millió forint erejéig. Amennyiben a pénzügyi vállalkozás a fedezettség tekintetében úgy ítéli meg, garanciaintézményt vonhat be, a pénzügyi vállalkozások 1%-os szerződéskötési díjat szedhetnek. A hitelösszeg egy meghatározott részét forgóeszközcélra is fel lehet használni, a hiteligénylést pedig online, Ügyfélkapu segítségével is meg lehet tenni. A pénzügyi vállalkozások számára a refinanszírozási forrást az MFB adja a programban.

A Széchenyi Kártya GO! egyéb hitel- és lízingkonstrukciói

Széchenyi Kártya Folyószámlahitel GO!

  • Szabad felhasználású 2 éves futamidejű folyószámlahitel.
  • 1 millió forinttól akár 100 millió forint összegben.
  • Fix 0,1% kamat/év.

Széchenyi Likviditási Hitel GO!

  • Maximum 3 éves futamidejű, szabad felhasználású forgóeszközhitel (számla nélküli finanszírozással), a vállalkozások működéséhez kapcsolódó kiadások fedezésére (pl. mindennemű forgóeszköz beszerzésre, egyéb igénybe vett szolgáltatások finanszírozására, fennálló hiteltartozás kiváltására).
  • 1 millió forinttól akár 250 millió forint összegben.
  • Fix 0,2% kamat/év.
  • A tőke törlesztését a vállalkozásoknak elegendő a türelmi időt követően megkezdeni (amely akár 9 hónap is lehet).  

Széchenyi Beruházási Hitel GO!

  • Maximum 10 éves futamidejű beruházási hitel. Segít a normál üzletmenet visszaállításában, a működés újraindításában és a jövőbeli növekedés lehetőségeinek biztosításában.
  • 1 milliótól akár 1 milliárd forint összegben.
  • Fix 0,5% kamat/év.
  • A tőke törlesztését elegendő a türelmi időt követően megkezdeni (amely akár 24 hónap is lehet).

Széchenyi Turisztika Kártya GO!

  • Szabad felhasználású, akár 3 éves futamidejű, kifejezetten a turisztikai szektorban működő vállalkozások részére kialakított folyószámlahitel.
  • 1 millió forinttól akár 250 millió forint összegben.
  • Fix 0% kamat/év.
  • 0 forint bírálati díj és 0 forint kezelési költség megfizetése mellett.

Agrár Széchenyi Beruházási Hitel GO!

  • Maximum 10 éves futamidejű, meghatározott agrár hitelcélok finanszírozására számára felhasználható beruházási hitel. Segít az üzletmenet zökkenőmentes folytatásában, visszaállításában és a jövőbeli növekedés lehetőségeinek biztosításában.
  • 1 milliótól 1 milliárd forint összegben.
  • Fix 0,5% kamat/év.
  • A tőke törlesztését elegendő a türelmi időt követően megkezdeni (amely akár 24 hónap is lehet).

Széchenyi Lízing GO!

  • A hazai mikro-, kis- és középvállalkozások újraindítását segítő lízing konstrukció, amely felhasználható agrár célú és nem agár célú lízingügyletek, így például új vagy használt személygépjármű, haszongépjármű, gép, berendezés, immateriális javak és ingatlan finanszírozására is.
  • Minimum 1, maximum 10 éves futamidejű, akár kezdő vállalkozások is igényelhetik.
  • Minimum 1 millió, maximum 1 milliárd forint.
  • Fix 0,5% kamat/ év

www.kavosz.hu

Kamarai rendezvények

Hír kategóriák

Témakörök

szechenyi.png