Új uniós pályázat készül a kkv-k zöld innovációinak támogatására
smerje meg az Innovációs Alap tervezett IF26 SME felhívását, amely 200 millió eurós kerettel, egyszerűsített feltételekkel támogatná a kkv-k zöld projektjeit.

Kifejezetten a kis- és középvállalkozások számára tervez új, egyszerűsített pályázati lehetőséget az Európai Bizottság. Az Innovációs Alap IF26 SME felhívása 200 millió eurós tervezett keretösszeggel támogatná a kisebb léptékű projektek megvalósítását.
A lehetőség azoknak a vállalkozásoknak lehet érdekes, amelyek innovatív, alacsony kibocsátású technológiák gyakorlati alkalmazásán dolgoznak. Az Innovációs Alap célja, hogy segítse az üvegházhatású gázok kibocsátását csökkentő új technológiák és eljárások demonstrációját, valamint bevezetését.
A tervek szerint 2,5–20 millió euró beruházási költségű projektekkel lehet majd jelentkezni. Konzorciumi pályázat esetén valamennyi résztvevőnek kkv-nak kell minősülnie az uniós meghatározás szerint.
Az új felhívás kialakításánál kiemelt szempont a pályázás megkönnyítése. A tervezett egyszerűsítések között szerepel:
- kevesebb benyújtandó dokumentum és adat;
- egyszerűsített eszköz a projekt kibocsátáscsökkentési hatásának kiszámításához;
- könnyebb beszámolási és nyomonkövetési követelmények;
- két beadási lehetőség, így a felkészüléshez több időt igénylő vállalkozások a következő fordulóban is jelentkezhetnek.
A kezdeményezés azoknak a kkv-knak is megkönnyítené a részvételt, amelyeknek még nincs tapasztalatuk uniós támogatási pályázatokkal.
Az első forduló várhatóan 2026 decemberében nyílik meg, 2027 márciusának végi beadási határidővel. A második forduló meghirdetését 2027 áprilisára, beadási határidejét pedig 2027 szeptemberének végére tervezik.
A felhívás még előkészítés alatt áll, az időpontok egyelőre tájékoztató jellegűek.
Az érdeklődő vállalkozásoknak érdemes már most áttekinteniük fejlesztési terveiket, és megkezdeniük a lehetséges projekt előkészítését.