Újító törekvések a népművészetben

Szeptember végén háromnapos programot kínáltak a gébárti Kézművesek Házában. A rendezvény a Népi Kézműves Alkotóházak és Műhelygalériák VII. Országos Hétvégéje keretében valósult meg.

A szombati program a 34 éve hagyományos budai Mesterségek Ünnepét hivatott kiváltani. A korlátozások miatt regionális szinteken rendezték meg ezt a szakmai-és közönségtalálkozót. Mint minden rossz, ez is hozott jót is, hiszen a Dunántúli Mesterek Ünnepe Zalaegerszegen kapott helyet, jegyezte meg a megnyitón Bali Zoltán alpolgármester. Így az országosan méltán híres Zalai Népművészeti Egyesület „otthonát” most közelről láthatták olyan mesterek, sőt mesterséget művelő generációk, akik eddig nem jártak errefelé. A rendezvény a újító törekvésekre helyezte a hangsúlyt, ez volt az előadók témája is, akik a hetési viselet, és a sárközi szövés megújulását részletezték, illetve egy pályakezdő fafaragó innovációs törekvései is bemutatásra kerültek.

A rendezvényen a Kisalföldi Népművészek Egyesülete is képviseltette magát.

 

Kamarai rendezvények

Hír kategóriák

Témakörök

szechenyi.png