Vendégmunkásokra vonatkozó jogszabály-módosítások

Az új idegenrendészeti törvény egyértelművé teszi, hogy kit milyen feltételekkel lehet majd foglalkoztatni Magyarországon.

Jog-Munkajog.png

A Magyar közlöny 2024. évi 023. számában az alábbi rendeletmódosítások jelentek meg a 2023. évi XC. törvény a harmadik országbeli állampolgárok beutazására és tartózkodására vonatkozó általános szabályokkal összefüggően.

  • 35/2024. (II. 29.) Korm. rendelet A harmadik országbeli állampolgárok beutazására és tartózkodására vonatkozó általános szabályokról szóló 2023. évi XC. törvény végrehajtásáról
  • 36/2024. (II. 29.) Korm. rendelet A harmadik országbeli állampolgárok beutazására és tartózkodására vonatkozó általános szabályokról szóló törvénnyel összefüggésben veszélyhelyzeti kormányrendeletek módosításáról
     

A jogszabályok módosítása még 2023 júliusára nyúlik vissza, amikor is az Országgyűlés elfogadta a törvényt, ami októberben lépett volna életbe, azonban további szigorítások miatt csak most tudott véglegesen lezárulni, mivel a szabályozáshoz több minisztériumi erőforrásra is szükség volt. 
A Kormány célja, hogy 2024-ben 15–64 éves korosztályban az aktivitási ráta a jelenlegi 78-ról 85 százalékra növekedjen. Ezzel párhuzamosan folyamatosan jönnek a bejelentések a külföldi tőkebefektetésekről, amelyek jellemzően további munkaerő-kapacitásokat igényelnek.
Az idegenrendészeti törvény és végrehajtási szabályai szerint 65 ezer főben határozza meg az összesen az idei évre kiadható, foglalkoztatási célú tartózkodási engedélyek, valamint vendégmunkás-tartózkodási engedélyek legmagasabb számát. Azonban amíg rendelkezésre áll magyar munkavállaló, úgy a munkáltatónak kötelező őt foglalkoztatnia. Ennek a menetét Czomba Sándor ismertette:

  1. a munkáltató beadja a munkaerőigényét az illetékes járási hivatal foglalkoztatási osztálya felé,
  2. a járási hivatal területileg illetékes képviselete elkezdi a magyar munkavállalók felkeresését, felkutatását, ami a környező területeket is érinti,
  3. majd ezt követően a hivatalban elkezdődik a munkaerő leválogatása,
  4. ha van magyar munkaerő, akkor ajánlatot tesz a munkáltató felé, és csak akkor adhat be külföldi munkavállalókra igényt, ha a felajánlott magyar munkaerőt alapos indoklással valamiért elutasítja.

Fontos megjegyezni, hogy továbbra is csak regisztrált munkaerő-kölcsönző végezheti a külföldi munkavállalók toborzását!

Az új idegenrendészeti törvény egyértelművé teszi, hogy kit milyen feltételekkel lehet majd foglalkoztatni Magyarországon. A szezonális vendégmunkások 6 hónapra érkezhetnek, és könnyített közvetítési eljárás lefolytatása szükséges az esetükben is. A szezonális munkások fél, illetve maximum egy évig tartózkodnak Magyarországon.

Összesen 485 szakmából közel 300 tiltólistára került a vendégmunkás-tartózkodási engedély tekintetében, ilyenek például a

  • törvényhozó, miniszter, államtitkár, egyházi vezető,
  • gazdasági, költségvetési szervezet vezetője és pénzintézeti tevékenységet folytató egység vezetője,
  • bányamérnök, kohó- és anyagmérnök, fa- és könnyűipari mérnök, építész- és építőmérnök,
  • rendszerelemző, valamint szoftverfejlesztő,
  • fizikus, csillagász és matematikus,
  • mentőtiszt, rendőr és tűzoltó,
  • de még állatorvos, sőt újságíró sem lehet vendégmunkás.

Kamarai rendezvények

Hír kategóriák

Témakörök

szechenyi.png