XXI. Kézműipari Tagozati Halászlé Parti

A péntek esti programnak ezúttal is a Kristály étterem adott otthont.

Huszonegyedik alkalommal rendezte meg a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara Kézműipari Tagozata a hagyományos Halászlé Partit. A péntek esti programnak október 27-én a Kristály étterem adott otthont.

Hagyományteremtő céllal első ízben 2002-ben szervezte meg a tagozat a Halászlé Partit.  Tagozat vezetősége úgy gondolja, hogy a szakmai rendezvények mellett olyan baráti összejövetelekre is szükség van, ahol a tagozat vállalkozói és a meghívott vendégeik jobban megismerhetik egymást és kötetlenül, oldott légkörben beszélgethetnek arról, hogyan tehetik jobbá a kamarát.

Az eseményre ellátogatott Győr polgármestere is. Dr. Dézsi Csaba András köszöntőjében úgy fogalmazott: Győr erejét az itt élő emberek tudása, szorgalma, munkája adja. „Egy kiváló városban élhetünk, melyet 2022-ben Magyarország legélhetőbb városának választottak meg, ebben pedig az Önök munkája is benne van” – emelte ki a városvezető.

A rendezvényen Simon Róbert Balázs országgyűlési képviselő a kamara kézműipari tagozatának tevékenységét méltatta, míg Pintér-Péntek Imre kamarai elnök egy tanulságos történetet osztott meg a résztvevőkkel.

 

Az este folyamán ünnepélyesen átadásra került a 2023. januárban megrendezett Jótékonysági Kézműves Bál tombola eladásából befolyt összeg, melyet a kézműipari tagozat vállalkozói a Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórháznak ajánlották fel 900.000 Ft értékben. Az adományt a kórház képviseletében Kaproncai Gabriella ápolási igazgatóhelyettes asszony vette át.

A rendezvényen köszöntötték a kézműipari tagozat új önkéntes tagjait is, akik sikeres tevékenységükkel támogatják a megye gazdaságát és erősítik a kamara közösségét. Önkéntes tagságot igazoló oklevelet vett át az IST Service Kft. ügyvezetője Dr. Eisinger Pál és Hipságh Éva fazekas egyéni vállalkozó.

A programot Prof. Dr. Lakatos István, a kézműipari tagozat elnöke nyitotta meg. A köszöntők után természetesen a halászlé és a gulyás sem maradhatott el, ami mellett lehetőség nyílt kötetlen beszélgetésekre.

 

Forrás: Győr Plusz Média

Kamarai rendezvények

Hír kategóriák

Témakörök