Fertőd adott otthont a Nyugati Kapu Klub legutóbbi találkozójának

A bejegyzés érvényessége lejárt!

Kastélylátogatás és értékes előadások kerültek napirendre a Fertő-Rábaközi Térség üzleti közösségének legutóbbi találkozóján.

Fotók: Németh Ferenc

Május 25-én tartotta legutóbbi találkozóját a Nyugati Kapu Klub, amelyen ezúttal a fertődi Rábensteiner Kft. volt a témafelelős. A kamara képviselői a Rábensteiner kávézóban találkoztak, ahol a cég ügyvezetője Rábensteiner Viktor és felesége, Edit fogadta őket. A csoport első körben a fertődi Esterházy-kastélyhoz látogatott, ahol színvonalas tárlatvezetés által nyerhettek betekintést a kastély felújított épületrészeibe. A folytatásban Rábensteiner Viktor előadása révén a cég vállalkozói életútjával és Fertő-táj turizmusával ismerkedhettek a résztvevők.

A Rábensteiner házaspár a családi hagyományokat folytatva, 1988-ban kezdett hozzá a vendéglátásnak. Kezdetben a hegykői strandbüfét működtették, majd 1992-ben a fertődi Esterházy-kastély szomszédságában található Gránátos Étterem üzemeltetésébe kezdtek. Egy saját beruházásnak köszönhetően, 2003-ban Fertőd Fő utcájában megnyitották a Rábensteiner Panziót és Kávézót. A panzióban szobák és apartmanok vehetők igénybe, a kávézó pedig a panzió földszintjén található. A kávézó kínálatában eredeti olasz kávékülönlegességek, valamint teák nagy választéka, sütemények, házi készítésű fagylaltok, koktélok, limonádék szerepelnek.

Az előadás részeként a vállalkozás széleskörű szolgáltatási portfóliójával is megismerkedhettek a résztvevők: esküvők, céges rendezvények, állófogadások, konferenciák és egyéb vendéglátóipari rendezvények szervezése.

A folyamatos fejlesztéseknek és fejlődésnek köszönhetően a vállalkozás a térség egyik legnagyobb vendéglős és szálláshely szolgáltatójává nőtte ki magát. Közel húsz éves önkéntes tagságukkal számos kamarai programon vettek részt és működtek közre. Céljuk a kamarai kapcsolatok fenntartása, további erősítése.

A találkozón újonnan belépő önkéntes tagok köszöntésére is sor került:

  • A Real-Stone 98 Kft. képviseletében Stift Pál ügyvezető kóstolt bele a térség legnagyobb üzleti közösségének életébe.
  • A találkozóra meghívást kapott Kóczán Balázs, fodrász szakon végző tanuló, aki a nyári hónapokban tervezi vállalkozását indítani, mellyel a kamara önkéntes tagjainak közösségébe is szeretne belépni.

A közös eszmecserével és a tervezett programok átbeszélésével zárult találkozóról elmondható, hogy sikeresnek bizonyult és hozzájárult a Nyugati Kapu Klub tagjaninak fejlődéséhez és még szorosabb együttműködéséhez.


A folytatásban számos új program várható a klub életében, melyet nem érdemes kihagyni.
Csatlakozzon Ön is a térség üzleti közösségéhez és fedezze fel a benne rejlő lehetőségeket!

Következő találkozó:

  • Helyszín: Kapuvár, Győri út 2.
  • Időpont: 2023. június 29. (csütörtök) 16:00
  • Jelentkezési határidő: 2023. június 26.
  • Jelentkezés ITT!

A csatlakozás feltétele az önkéntes kamarai tagság, a vállalkozó pozitív attitűdje és hogy „működjön a kémia" az adott csoporttal. A látogató részvétel, külön egyeztetést igényel!
A havi rendszerességű találkozók különböző programok mentén, de a közös ötletelés és célok érdekében hivatott működni.

Értékteremtő beszélgetések, változatos programok, bizalmi kapcsolatépítés!

Az oldal alján galéria található!


Kapcsolat:
9330 Kapuvár, Győri út 2.
Erdős Vilmos »»
Tel.: +36 96 779-889; +36 20 363-2729
E-mail: erdos.vilmos##kukac##gymsmkik.hu»

Kamarai rendezvények

Hír kategóriák

Témakörök

szechenyi.png