84 cég viselheti a "Kamara által AJÁNLOTT vállalkozás" védjegyet

8. alkalommal adta át a kamara a "Kamara által AJÁNLOTT vállalkozás" védjegyet, amely a bizalom és a minőség tanúsítványa. 

A Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedemi és Iparkamara 8. alkalommal adta át 2022. november 17-én a „Kamara által AJÁNLOTT vállalkozás” védjegyeket. Ezzel egy olyan minősítési védjegyrendszert hozott létre a kamara az önkéntes tagjai számára, amelybe pályázat útján lehet felvételt nyerni. A pályázatokat szigorú minőségi szempontrendszer alapján egy független bizottság bírálja el. Ellenőrzik, hogy a pályázó legalább egy éve önkéntes kamarai tag, nincs lejárt kamarai tartozása, illetve 60 napot meghaladó köztartozása, nem áll felszámolási-, csőd- és végelszámolási eljárás, illetve végrehajtás alatt, nincs ellene elmarasztaló határozata a Kamarai Etikai Bizottságnak és a Fogyasztóvédelmi Békéltető Testületnek, továbbá rendelkezik két ajánló taggal.
A program célja, hogy a védjegyet elnyert kamarai tagvállalkozások ismertsége és elismertsége növekedjen, és folyamatosan fejlődjenek. A védjegy a megbízhatóságot, a hitelességet hirdeti! Egyfajta ajánlás ez – azt üzeni a partnereknek, ügyfeleknek, hogy ezekben a vállalkozásokban megbízhatnak! Az ajánlás pedig az egyik legnagyobb érték, amit egy vállalkozás kaphat! Ezért pályáznak évről évre többen. 

2023-ra 84 vállalkozás felelt meg a szigorú követelményeknek és vehette át ünnepélyes keretek között a "Kamara által AJÁNLOTT vállalkozás" védjegy tanúsítványát. Közülük 76 cég már a korábbi években is használhatta a minősítést, újra pályáztak azért, hogy 2023-ban is viselhessék a címet – mi sem bizonyítja jobban a program sikerét, a minősítés létjogosultságát! Ezen kívül további 8 céget köszönhettünk november 17-én a kamarában, ők új védjegyesek, most pályáztak először – velük gyarapodott a Védjegyesek üzleti közössége! 

Pintér-Péntek Imre, a kamara elnöke az átadó-ünnepségen elmondta: amikor a gazdaságban megbomlik az egyensúlyi helyzet, szükség van biztos pontokra, kapaszkodókra. A kamara védjegye ilyen kapaszkodót jelenthet az üzleti élet szereplői és mindenekelőtt a kamarai tagok számára. 
Molnár Albert, a kamara Győri térségi elnöke, a Védjegyprogram projektvezetője kiemelte: a védjegy viselése nemcsak ismertséget és elismertséget jelent, de olyan marketingszolgáltatások is kapcsolódnak hozzá, amelyek piaci előnyt jelentenek a vállalkozásoknak. 
Az ünnepség résztvevőit ifj. Török József Bálint, a Szakmai Értékelő Bizottság megbízott elnöke is köszöntötte, s hangsúlyozta: a pályázatok a korábbi éveknél szigorúbb elbírálásban részesültek, magasabbak voltak a követelmények, így idén először a bizottság külön díjazta azokat a pályázatokat, amelyek magas szintű tartalmi kidolgozottságuk alapján kiemelkedtek a többi közül. 

Kiemelkedő színvonalú pályázatáért elismerésben részesült:

  • Famex Tools Kft.
  • Hatos és Társa Nyelviskola Kft.
  • Jankovits Engineering Kft.
  • KONKOORD Irodatechnika Kft.
  • MET-NA Vasipari Gyártó és Forgalmazó Kft.
  • Multi-land Kft.
  • Palatia Nyomda és Kiadó Kft.
  • Pannónia Könyvvizsgáló Kft.
  • Print Brokers Team Kft.
  • Török Gépipari Kft.


2022-ben szintet lépett a Kamara Által Ajánlott Vállalkozás Védjegyprogram: megalakult a Védjegy ELIT Klub. A kezdeményezés célja, hogy a megbízható védjegyes vállalkozások személyesen is megismerhessék egymást és üzleti kapcsolatba léphessenek egymással, melynek során, az előzetes kamarai minősítésnek köszönhetően garantált a korrekt üzleti kapcsolat és a jövőbe mutató üzleti fejlődés. A klubról és a jövőbeni programtervekről Mugits József, a Per-Clean 2002 Kft. ügyvezetője és Olgyay Beatrix, a Győri Oxford Nyelviskola Kft. ügyvezetője beszélt a résztvevőknek.

A Védjegyátadó-ünnepség fényét a Pataki Anna és Stummer Márton alkotta Cafuné Duo zenei előadása emelte.

Az eseményről tudósított a Kisalföld napilap és a Győr Plusz Média is, a cikkek a linkekre kattintva olvashatók.
A Győr Plusz Média Híradójában is beszámolt az eseményről, ITT visszanézhető.

A 2023-ban Védjegyes vállalkozásokat és szolgáltatásaikat egy kiadványba gyűjtöttük össze. A kiadvány elérhető a képre kattintva. 

A "Kamara által AJÁNLOTT vállalkozás" Védjegy tulajdonosainak ezúton is gratulálunk! 

Tekintse meg az ünnepség fotóiból készült képgalériát!

Fotók: Kis István Péter 

Kamarai rendezvények

Hír kategóriák

Témakörök

szechenyi.png