Kamara a vállalkozásokért tantárgy előadás 2020.10.20.

Hogyan határozzuk meg induló vállalkozásunk anyagi forrásait? Milyen pénzügyi szolgáltatások elérhetőek a piacon? - erről tudhattak meg mindent a "Kamara a vállalkozásokért" tantárgy hallgatói.

Sáhó László, az X-Holdog Zrt. vezértigazgatója és több sikeres vállalkozás alapító tulajdonosa az alternatív vállalatfinanszírozásról tartott előadást a "Kamara a vállalkozásokért" tantárgy október 20-ai előadásán.

A hallgatók megtudhatták, hogy kik az úgynevezett üzleti angyalok, hogyan lehet együttműködést kezdeményezni velük és hogyan indítsuk el újonnan induló vállalkozásunkat a kihívásokkal teli üzleti környezetben.

Sáhó László előadásában kihangsúlyozta: minden jelenlevő hallgatóban benne van az "innovátor". Arra biztatta a hallgatókat, hogy az igazán erős, piacképes vállalkozási ötleteken dolgozzanak szorgalmasan és indítsák el a piacon. Ehhez nagyszerű alapot nyújt a kamarai tantárgy.

Szabó László, aki az OTP Bank Nyrt. vállalati ügyfélkapcsolati igazgatója az észak-dunántúli régióban, olyan pénzintézetben igényelhető finanszírozási termékeket mutatott be, amelyek rövid és hosszú időtávon is támogathatják a vállalkozások pénzügyi hátterét. A bemutatott pénzügyi termékek segítenek áthidalni az esetlegesen felmerülő likviditási, készletfinanszírozási problémákat, illetve forrást biztosítanak az eszközbeszerzéskor felmerülő kiadásokra.

A Széchenyi Hitelprogram és a Széchenyi Kártya aktuális lehetőségeibe is betekintést nyerhettek a résztvevők.

Szabó László előadásanyaga itt elérhető »

 


A mai két előadás az üzleti terv és a cégelemzés pénzügyi részéhez nyújtott hasznos ismereteket és ötleteket.

A hallgatók aktuális beadandó feladata a pénzügyi terv, illetve pénzügyi elemzés elkészítése 2020.10.27. reggel 8 óráig, a mai napon megosztott feladatkiírás alapján.

Kamarai rendezvények

Hír kategóriák

Témakörök