Magazinban a Presztízs-díj elmúlt 18 éve
19. alkalommal adták át idén a Kisalföldi Presztízs-díjakat. A nagykorúvá vált elismerés elmúlt 18 évét magazinba foglalták.
A Kisalföldi Presztízs-díj alapítása óta közel száz vállalkozót és vállalkozást ismert el, idén 19. alkalommal tüntették ki a legjobbakat. A díj tizennyolc évvel ezelőtt a Győr-Moson Sopron megye meghatározó nagyvállalatait, a Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamarát, majd a Széchenyi Egyetemet összefogva, a Kisalföld alapítói gondolatával és média hátterével jött létre, s mára a régió gazdaságának legrangosabb elismerésévé nőtt.
A Kisalföldi Presztízs-díjakat 2002-ben adták át először, 2020-ban nagykorúvá vált az elismerés. Ezen alkalomból a Kisalföld, mint az ötletadó újság egy retrosprektív kiadvánnyal jelentkezett, amelyben megemlékeznek a díj alapításáról és azokról a vállalkozásokról, akik ezt megnyerték.
Az exkluzív kiadványban szerepelnek a gálákon készült tablóképek, olvasható az eddigi díjazottak felsorolása, a gálán fellépő művészek – többek között Presser Gábor, a Budapest Bár, a Racka Jam – visszaemlékezései. A kiadvány, amelyet a Kisalföld meghatározó vállalkozásai, cégvezetői kapnak meg, nem pusztán olvasmányos magazin, de egy legendás gazdasági korszak összefoglalója is: 2000 után indult el Magyarország azon a példaértékű gazdasági pályán, amely megerősítette a kis- és középvállalkozásokat, amely ezernyi kreatív ötletet engedett szárba szökkenni, amely megújította a városokat és elérte, hogy a siker ne legyen szégyellnivaló.
A lapot lapozható formában ITT találják.