Megkönnyítették a SZÉP-kártya felhasználását

Idén év végéig bármilyen alszámláról lehet költeni bármilyen, Széchenyi Pihenő Kártya által engedélyezett célra.

A Magyar Közlöny 2021. évi 63. számában, április 15-én hirdették ki a Széchenyi Pihenő Kártya (Szép-kártya) kibocsátásának és felhasználásának szabályairól szóló 76/2018. kormányrendeletet módosító 178/2021. kormányrendeletet.

A kihirdetését követő 10. napon hatályba lépő jogszabály kimondja, hogy a 76/2018. kormányrendelet a következő 22. §-sal egészül ki:

„22. § 2021. december 31-ig az Szja tv. 71. § (1) bekezdése alapján béren kívüli juttatásként az egyes alszámlákra utalt Széchenyi Pihenő Kártya juttatást a szolgáltató a Széchenyi Pihenő Kártya elfogadói szerződésétől eltérően az 5. § (1) bekezdése szerinti eredeti alszámlánál meghatározott tevékenységi körébe tartozó szolgáltatás ellenértékének megfizetésére egy másik alszámlán lévő egyenleget is elfogadhatja, valamint a kártyabirtokos az egyes alszámlákon lévő pénzeszközt a 3. § (2) bekezdésétől eltérően az 5. § (1) bekezdése szerinti másik alszámlánál meghatározott szolgáltatás ellenértékének megfizetésére is – ide nem értve a szolgáltatás közvetítését – felhasználhatja.”

A rendelet értelmében tulajdonképpen átjárhatóvá válnak a Szép-kártya egyes alszámlái, például a vendéglátási "zsebből" is lehet költeni szállás célokra vagy szabadidőre és fordítva. A könnyítés 2021. december 31-ig lesz érvényben.

Kamarai rendezvények

Hír kategóriák

Témakörök