Ismét HR Fest Győrben

A bejegyzés érvényessége lejárt!

Magyarország legmeghatározóbb HR fesztiválja szeptember 16-án Győrbe érkezik. Önkéntes kamarai tagjaink számára kedvezményes jegyet biztosítunk.



A Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara és a HR Fest bemutatja: HR Fest Győr 2021
Örömmel osztjuk meg veletek a hírt, hogy 2021 őszén Budapest mellett más régiókban is lehetőség nyílik a HR szakma képviselői számára a találkozásra. A régiót érintő munkaerőpiaci kérdésekre fókuszáló szakmai találkozónak a Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara ad otthont. A HR Fest mára nemcsak egy esemény, ahol meghatározó üzleti és emberi kapcsolatok születnek, hanem több ezer cégvezető, HR szakember és stratégiai döntéshozó közös szakmai tudását, tapasztalatát, együttgondolkodását jelentiHR Fest 2021-es Győri eseménye egy közös platform, ahol a régióból az üzleti élet, az állami szektor és az oktatási szféra szereplői komfortzónájukból kilépve közösen ötletelhetnek, egyeztethetnek szakmai kérdésekben. Azt szeretnénk, hogy olyan diskurzusokat kezdjünk, melyek erősítik a kooperációt és a szinergiákat helyezik előtérbe, a régió fejlődésére fókuszálva.

Győr és térsége mindig is előnyös, de kihívásokkal teli helyzetben volt a környező fejlett országok vonzásterében, amely rengeteg lehetőséget, sok-sok kérdést és megannyi eszmecserét hív életre!
3 panelban, az alábbi témákra biztosan számíthatsz. https://gyor.hrfest.com/

ERŐ & FORRÁS - kiválasztás és megtartás

8:30 – Kapcsolódjunk be! Kapcsolódjunk össze! – vezetett networking
Gonczlik Andrea | Co-creation Consulting Kft. – Facilitátor, Meeting-fejlesztő

9:00  Startol a HR Fest Győr
Gyarmati Szilvia | WHC – Humán Üzletág Fejlesztési Vezető

9:05 - Megnyitó kerekasztal
Pintér-Péntek Imre | Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara – Elnök
Szeles Szabolcs | Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata – Alpolgármester
Tóth Gergely | HR Fest – Alapító
Moderátor: Gombás Éva| HR Fest – HR Consultant

9:30 – Történelmi csúcson a foglalkoztatottság – ilyen támogatásokra számíthatnak a cégek
Dr. Zöld-Nagy Viktória | Innovációs és Technológiai Minisztérium – Munkaerőpiacért Felelős Helyettes Államtitkár Asszony
Berta Péter | WHC – Ügyvezető

9:50 – Régiós, országos vagy globális szinten versenyzünk? Remote work hatásai a munkaerő piacra
Nagy Mihály | Dana Hungary Kft. – Country HR Vezető
Major Hédi | Leadec Kft. – HR igazgató
Jagudits Ákos | Hirtenberger Automotive Safety – HR & Digital Transformation Director
Moderátor: Göltl Viktor | WHC – HR szolgáltatások, Ügyvezető

10:20 – Mit állítok? Kiállítok! – Termékek, szolgáltatások és kulisszatitkok a HR-piacon

10:35 – SZÜNET

10:55 – Startol az Erő & Forrás – kiválasztás és megtartás terem
Tóth Nikolett | HR-Evolution Kft. – HR tanácsadó, pszichológus
Gyarmati Szilvia | WHC – Humán Üzletág Fejlesztési Vezető

11:00 – The Story of Becoming a Top Employer
Charles Wassen | Dana Hungary Kft. – Ügyvezető igazgató
Nagy Mihály | Dana Hungary Kft. – Country HR Vezető
Moderátor: Gombás Éva | HR Fest – HR Consultant

11:30 – 7 reasons to hire Ukrainian engineers
Oksana Borys | Foxly – Development Director

11:50 –A megtartás eszközei: Mi a valós törődés a munkavállalóknak, vezetőknek?
Márton Katalin | Praktiker Kft. –  Head of HR&CSR
Szabados Szandra | Elanders Hungary Kft. – HR vezető
Moderátor: Csikós-Nagy Katalin | HR-Evolution Kft. – Fluktuációkezelő Szakértő, Ügyvezető

12:15 – Toborzás feltöltve, pozíciók betöltve. Employer branding gyártó szektorban
Vingler Gréta | SK Battery Manufacturing Kft. – Recruiter
Zvezdovics Anita | Brandfizz, Európai Employer Brand Szövetség – Chief Fizz Offizzer, Elnökségi tag

12:35 – Team coaching a motivációért
Von Bartheldné Ábri Judit | Coaching Határok Nélkül – Motivációs Térkép Partnerek Kft. – Coach, vezetőfejlesztő, Motivációs Térkép vezető tanácsadó
Kovács Attila | MotivációsTérkép Partner – Üzleti, Felsővezetői és Sport Coach

12:50 – EBÉDSZÜNET

14:10 – Az alacsony fluktuáció nem garancia az elkötelezett munkavállalókra!
Tóth Nikolett | HR-Evolution Kft. – HR tanácsadó, pszichológus

14:30 – A kékgalléros állomány digitális transzformációja: kényelmi funkció vagy a vállalati hatékonyság fontos eleme?
Dr. Otti Csaba | Login Autonom Kft. – CEO
Dr. Fehér András | Login Autonom Kft. – CEO

14:50 – Gig Ecomony – Gyorsuló tendencia a remote work térnyerésével
Kalmár Elvira | Go Beyond Project – Alapító
Pap József | Széchenyi István Egyetem / Nokia Solutions and Networks Kft. – PhD Candidate and Researcher / Global Logistics Strategic Sourcing Manager

15:15 – Blue Collar – a Facebook az új LinkedIn
Kray Katalin | theBalazs.com – Senior Talent Acquisition Advisor

15:35 – 5 tipp a fiatalok toborzására és megtartására
Megyeri Mirtill | Zyntern.com Állásportál – Társalapító, HR és kommunikációs vezető
Moderátor: Kálmán Edina | Kálmán Edina e. v. (Formáció Csoport) – Szervezetfejlesztő és Üzletfejlesztési Tanácsadó

1LIFE - Az egész emberhez kell a közösség

10:35 – Startol a 1Life – Közösség és Ember terem
Andané Dévényi Orsolya | UNION Biztosító – HR Generalist
Pécsi Judit | UNION Biztosító – HR Igazgató

10:40 – Mentális oxigén maszk vezetőknek
Soóky Andrea | Patent Csoport – HR és mentálhigiénés szakgrafológus, tréner, szaktanácsadó, okleveles írásszakértő

10:55 – Mentálhigénié a munkahelyen // T360 és Impróka – Improvizációs színházi társulat előadása
Bokor Ágnes | Impróka – Színész
Bakonyi Péter | Impróka – Színész
Szigeti Péter | Impróka – Színész
Gerzsenyi Bernadett | Impróka – Színész

11:25 – Juttatási trendek- Kétszer ad, aki másképp ad!
Sallai András | Sharention Global Kft. – Ügyvezető
Pécsi Judit | UNION Biztosító – HR igazgató
Moderátor: Budai Adrienn | AGCO Hungary Kft. – Regional Compensation & Benefits Manager EME

11:55 – Közösségépítés online és offline módon
Deliága Ákos | CHEQ – Alapító & CEO
Csiszár Veronika | Kincentric Hungary – HR Tanácsadó

12:20 – TURBOlencia// Krízis müködésből mit tartsunk meg?
Keveházi Péter | Veritas Dunakiliti Kft. – HR Vezető
Gégöl Gazsó | Danubius Zrt. – HR operációs igazgató
Csepi Mónika | Attrecto Zrt. – HR Vezető
Moderátor: Molnár Zsolt | UNION Biztosító – Head Office Sales és Ügyfélmegtartási vezető

12:50 – Pálya-váltás: 1life a sportpályán, avagy térfélcsere élesben
Görbicz Anita | Győri Audi Eto KC Sportigazgató
Moderátor: Greguss Csaba | WHC – Üzletágvezető, Munkaerő-közvetítés

VONZÁS - régiós versenyképesség

14:00 Startol a VONZÁS – Régiós versenyképesség terem
Dr. Konczosné Prof. Dr. Szombathelyi Márta | Széchenyi István Egyetem – Professzor

14:05 – Miben van a megye ereje?
Dr. Horváth Szabolcs | NAV Győr-Moson-Sopron Megyei Adó- és Vámigazgatósága – Igazgató

14:25 – Első 100 nap  kihívások új vezetőként
Dr. Bakos-Kiss Gábor | Győri Nemzeti Színház – Igazgató
Prof. Dr. Baranyi Péter | Széchenyi István Egyetem – Rektor
Moderátor: Werner Krisztina | Kisalföld – Főszerkesztő-helyettes

14:55 – Ezek a mai fiatalok… Új generációs vezetők
Sarkadi-Nagy Balázs | ENGINEERINSTRUMENTS Kft. – Tulajdonos ügyvezető
Szenftner Bence | SMR Automotive Mirror Technology Hungary Bt. – Termelésvezető
Moderátor: Bárdos Andrea | BWC HR Consulting Kft. – Ügyvezető

15:20 – Céges tehetségmenedzsment és szakképzés – hogy jönnek ehhez a személyiségtípusok?
Horváthné Borsodi Mónika | Borsodi Műhely Kft. – CEO
Szilasi Péter Tamás | Nemak Győr Alumíniumöntöde Kft. – Társadalmi Kapcsolatok Osztályvezető
Moderátor: Dr. Dinnyés Álmos | Dinnyés Consulting Kft. – Ügyvezető, coach, mediátor

15:45 – Mit tegyünk, hogy maradjanak? Tehetségmenedzsment a felsőoktatásban és azon túl
Sebestyén Regina | Arrabona Racing Team – Csapatvezető
Miklós Máté | SZEnergy Team – Csapatvezető
Fábián Anna Gertrúd | Széchenyi István Egyetem Jedlik Ányos Gépész és Villamosmérnöki Szakkollégium
SZESAT szekció – Tag (hallgató)
Moderátor: Dr. Konczosné Prof. Dr. Szombathelyi Márta | Széchenyi István Egyetem – Professzor

Önkéntes kamarai tagoknak 50% kedvezménnyel, mindösszesen 12 495,- Ft + áfa áron jön a legmenőbb szakmai rendezvény, a HR Fest a Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamarába!

Kedveményes jegyek igénylése ITT lehetséges »»»  A kedvezménykódot kérje a kamara munkatársaitól:
Nagy Ildikó: koordinacio##kukac##gymskik.hu
Nagyné Csík Adrienn: nagynecsikadrienn##kukac##gymskik.hu 

3 szekcióban vár egy teljes nap szakmai pörgés:
25+ HR vezető és vállalati döntéshozó
10+ aktuális témáktól izzó kerekasztal
7 izgalmas interjú
8 inspiráló előadás, networking workshop és improvizációs előadások! 
Gyere el, ha a régió nagyágyúival és a térség jövőjére valóban hatással lévőkkel szeretnél találkozni és együtt gondolkozni!

Ha érdekel a térség jövője, ha vannak építő ötleteid, ha szeretnél egy platformot, ahol a város működésére is hatással bírókkal beszélgethetsz, ha szeretnél networkölni a szakma iránt érdeklődőkkel, ha már hiányzott az utánozhatatlan HR Fest érzés, akkor ott a helyed szeptember 16-án a kereskedelmi és iparkamara épületében, a Szent István út 10/A címen.

A rendezvény kizárólag védettségi igazolvánnyal látogatható.

A belépés HR-eseknek ingyenes, de regisztrációhoz kötött: https://gyor.hrfest.com/#jegyek
HR szolgáltatóknak jegyvásárlással engedélyezett a belépés: https://gyor.hrfest.com/jegyvasarlas/
Részletes program, további információk itt: https://gyor.hrfest.com/

 

Kamarai rendezvények

Hír kategóriák

Témakörök