Az ITT&MOST online üzleti partnerkereső oldalon idén is megtalálhatja számítását!

958 új vállalkozás jött létre az Álláskeresők és fiatalok vállalkozóvá válásának ösztönzése Nyugat-Dunántúlon című programban.

Online fórum keretén belül tartotta meg hagyományos gazdasági évnyitó eseményét a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara.
500 millió forint áll rendelkezésre "EIT KIC társulásokban történő magyar részvétel támogatására".

A minimálbér összege februártól emelkedett, az ahhoz igazodó adókedvezmények azonban már januártól a megemelt minimálbér alapján számítandók.

Megyénkben összességében több vállalkozás lett év végére, mint amennyi egy évvel korábban volt – erről kérdezte a Kisalföld kamaránk elnökét.

Februártól érvényesek a nemzetközi adózás legújabb szabályai, a cél a határon átnyúló adócsalások megszüntetése.

A NAV ajánlása megkönnyíti, hogy az elektronikus fizetési lehetőségek szabályosan bekerüljenek a pénztárgépbe.

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdasági Évnyitóját február 4-én élőben közvetíti a Duna World csatorna.

Már elérhető az a nyilatkozat, amellyel mikro-, kis- és középvállalkozások érvényesíthetik a helyi iparűzési adóelőleg-kedvezményt.

Ha egy vendéglátós helyben fogyasztásra is kinyit, fél évre bezárják az üzletét és erre az időre eltiltják a vendéglátói tevékenységtől.

Tovább
Szándéknyilatkozatot írtak alá a közúti fuvarozók és szállítmányozók az ún. CMR fuvarlevél elektronikus platformjának hazai bevezetése érdekében.

Az alapcsomagba elsősorban magyar kis- és középvállalkozások által fejlesztett vagy testreszabott szoftverek kerültek be.
2021. februártól a BIREG használatának elmulasztása az engedély nélkül végzett fuvarozással esik azonos elbírálás alá.
Megállapodást kötött a Széchenyi István Egyetem a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetségével.

A Kisalföld és a Győr+ Híradó tudósításában Navracsics Tibor kormánybiztos és kamaránk elnöke is interjút adott. 
Kamaránkban egyeztetett az északnyugat-magyarországi gazdasági zóna fejlesztési irányairól Navracsics Tibor kormánybiztos pénteken.

A megállapodást az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM), a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és a Magyar Nemzeti Bank (MNB) újította meg.